Az iskolázottság szerepe a munkatermelékenységben egy ágazati megközelítésben

Máté Domicián

Az egyes országok gazdasági teljesítménye között megfigyelhető különbségek kutatása szinte egyidős a közgazdaságtannal. A fejlődést alapvető forrásait elsők között Solow (1956) vezette be a szakirodalomban. Az eredeti modellből viszont gyakorta tévesen levonják azt a következtetést, hogy hosszú távon az egy munkavállalóra eső jövedelem (munkatermelékenység) növekedési rátájának minden országban meg kell egyeznie. A modellből viszont csupán a gazdaság átmeneti dinamikájának egyfajta feltételes „válaszát” ragadhatjuk meg a termelési tényezők akkumulációján keresztül. A növekedés valódi okát, amennyiben ténylegesen meg kívánjuk találni, akkor azt magából a modellből kell levezetnünk (Czeglédi 2007). Az endogén megközelítési mód azonban nem újszerű követelmény, hiszen Schumpeter (1912; 1980) szerint, csak az „önmagára hagyott” és külső hatásoktól mentes gazdaság változásait tekinthetjük fejlődésnek.

A gazdasági növekedés szektorális vizsgálatainak a képzettségek szerinti megközelítését elsősorban az indokolja, hogy mennyire különbözőek az egyes ágazatokon belül a termelés során alkalmazottak jártassága. A kutatókat szintén nagyon régen érdekli a munkapiaci kínálatot és keresletet meghatározó tényezők lehetséges magyarázatai. A kínálati oldalon szereplő és különböző képzettséggel bíró munkavállalók iránti keresleti igény volumenét alapvetően a munkatermelékenység alakulása határozza meg. A kereslet struktúráját pedig közvetlenül a foglalkoztatottak ágazati megoszlása és az egyes ágazatok foglalkozás és a szakképzettség szerinti összetétele határozza meg. (Tímár 1996).