A „magyar vircsaft” – A Kádár-kori idegenforgalom sajátosságai

Slachta Krisztina

A magyarországi idegenforgalom sajátosságai, kivételes helyzete több különböző tényező összeadódásának következménye volt a korszakban, amit ekkor sikeresnek, vagy akár sikertörténetnek is nevezhetünk. A magyar idegenforgalom Kádár-kori története egyrészt csak az 1956-ot megelőző időszakhoz viszonyítva értelmezhető, másrészt az 1960-as évektől az idegenforgalomban megfigyelhető, szinte robbanásszerű fejlődés csak az ’56-os megtorlást és restaurációt követő társadalmi és gazdasági átalakulásokkal, és a „Nyitás Nyugat felé” törekvésével együtt vizsgálható. A szocialista blokkon belül talán az egyik legsikeresebb a magyar idegenforgalom volt, az „ungarische Wirtschaft”, a szocialista tervgazdálkodás kvázi-piaci elemekkel, legendássá tett magyar vendégszerettel és a Puszta-paprika-Piros(ch)ka toposzokkal fűszerezett világa. Nem szabad azonban elfeledkeznünk azokról a földrajzi tényezőkről, adottságokról sem, amelyek a politikai-gazdasági rendszerektől függetlenül hozzájárultak a Balaton népszerűségéhez: Magyarországra, illetve a Balatonhoz Európa mindkét feléből – mindkét politikai táborából – közúton, vasúton, légi úton könnyen, gyorsan, és ami mindezeknél sokkal fontosabb, mindkét blokkból jövet „baráti” országokon áthaladva lehetett eljutni. A családi, főleg a kisgyerekes nyaralásokhoz pedig már akkor is fontos volt a tó vonzereje: sekély, meleg és édesvizű. Másik kiemelkedően fontos földrajzi tényező a balatoni időjárás, a forró, napsütéses magyar nyár, a folyamatos strandidő, ahol a gyümölcsök és a paradicsom is egészen más ízű, mint tőlünk Nyugatra vagy Északra, és csodálatosan lehet napozni, barnulni is.