RECENZIÓ

Magasztos emlék, személyessé vált városrész, múlandó családtörténetek

A. GERGELY ANDRÁS

Lassan évtizedekben lesz mérhető, hogy a magyar társadalom (s persze az egyetemes memoárirodalom csakúgy) egyre több hagyatékot, visszaemlékezést felmutató készlett el, s ezáltal a megélt történelem iránti elköteleződés kiadványaival gazdagodik. E „retrospektív” folyamat, avagy inkább szemléletmód, jobbára családtörténeti keretekbe illeszkedik, nemegyszer a személyes vallomás társadalomtudományi emlékezetbe illő változataiban mutatkozik. S amiként Gyáni Gábor (több kötetében is) valamiképp „a történelem mint emlék(mű)” ideát megalkotta, úgy kínálkozik módunk a kortárs visszaemlékezések egyre gyarapodó tudástárát mint valami élő idolt fölismerni. Különösen izgalmas ez akkor, ha az emlékezők köre nem csupán az emlékezés felelősségéért és örömért választja témakörét, hanem az áttekintő és elemző belátás céljával tárja föl önnön élményvalóságát.