A bizalom a társadalomtudományok egyik olyan kutatási területe, ami komplex, alaposan kidolgozott elméleti megközelítésekkel rendelkezik, ugyanakkor empirikus eszközrendszere kevésbé áll szilárd lábakon. Az általánosított bizalom kérdőíves vizsgálatának legelterjedtebb eszköze a szakirodalomban gyakran csak „standard” bizalomkérdésnek nevezett formula, amely a következőképpen hangzik: „Általánosságban Ön mit mondana? A legtöbb emberben meg lehet bízni, vagy inkább azt, hogy nem lehetünk elég óvatosak az emberi kapcsolatokban?” A tanulmány célja ennek a standard kérdőíves mérőeszköznek a vizsgálata a megbízhatóság és az érvényesség dimenziói mentén. Elemzésünk során különböző nemzetközi felmérések magyar adatfelvételeit használjuk. Eredményeink komoly érvényességi problémákat jeleznek, a standard kérdés ugyanis gyengébb összefüggést mutat olyan további változókkal, amelyekkel a bizalom koncepciójából következően lényegesen szorosabb kapcsolatot feltételezhetnénk.
A korai „cigánykutatás”, a romológia, később az antropológiai „ciganológia” látható és rejtett folyamata magában rejtett egy megértési állapotváltozást a kritikai megértéstudomány és a lokális csoportlélektan lankái között (kezdve a mesekutatástól, a tánckutatáson, szegénységkutatásokon, szegregációs vizsgálatokon, részvételi akció-módszertanon túl), egészen a cigányságkutatás zenetudományi megújulásáig, innovációjáig. A „mi és mások” mint az alteritás és identitás szakterminológiai aspektusa immár túlmutat a „nemzetiség”-, kisebbség-, ismeret- és terepkutatásokban, összehasonlító aspektusok révén elnyert komplexebb vizsgálatok felé, melyekben a narratív fordulatok (mese, tánc, képzőművészet, nyilvánosság, vallásosság, közösség- feltárások változatai) közelebb juthattak (a politikai és tudományos pragmatika révén) a megértő üzemmódok új korszakát előre jelző irányokig. Ennek feltárása lenne a cél, fókuszában az irányváltás zenei aspektusával, a stiláris nóvumokkal, a hangszerek és előadási kultúrák világzenei nyitottságaival, melyek azonban még hordozzák a rávetítés vagy ismerettartalom, én-elbeszélés és narratív identitások új korszakának jegyeit. A „honnan jött?” kérdésre keresett válaszok mellé a „merre tart” esélyeit latolgató elgondolás ad(hat) időleges megfejtést. Ez lenne tematikus kísérletem célja és részben vázlata is.
Gyakorlatban szerzett kutatási, együttműködési tapasztalatainkat mutatjuk be ebben az írásban egy hajléktalanság és pszichoszociális fogyatékosság témájú kutatási projektből, amit magyar egyetemi keretek között végeztünk hárman, egy egyetemi hallgató és két tapasztalati szakértő, érintett kutatótárs. Érvelünk a szociális szolgáltatásokat igénybe vevő, hátrányos helyzetű emberek kutató-szerepben való gyakoribb bevonása mellett olyan kutatásokban, amik hátrányos helyzetű emberekről és a szociális szolgáltatásokról szólnak. Ehhez kiemelünk előnyöket és kihívásokat az ilyen bevonással kapcsolatban, és megfogalmazunk néhány gyakorlati javaslatot főleg olyanok számára, akik kezdők ezen a területen.
Az utóbbi időszakban a vizsgálatok inkább a polarizálódásra irányultak, és meglehetősen kevés figyelmet kaptak az egyes rétegek belső tagoltságával kapcsolatos kérdések. Jelen kutatás legfontosabb célja az volt, hogy empirikus alapon képet adjon az egyes rétegek heterogenitásáról, illetve ezzel párhuzamosan a „nagyszerkezet” beállásáról. A vizsgálatot a KSH 2016. évi rétegződés adatfelvétele alapján végeztük, amelynek különösen nagy mintája jó lehetőséget adott a kérdéskör kibontásához. A tapasztalatok arra utaltak, hogy a heterogenitás jellemzőinek feltárása csak a különböző modellek és sémák továbbfejlesztése alapján oldható meg. Ezzel kapcsolatosan a kulcskérdés az volt, hogy az általunk használt Andorka séma módosításával sikerül-e pontosabb ismereteket szerezni az egyenlőtlenségek alakulásáról. Eredményeink arra engednek következtetni, hogy az újabb sémaváltozatok alapján jóval nagyobbak a rétegeken belüli egyenlőtlenségek, mint amit az alapséma jelzett.
A reformra – a 90-es évek végétől – megért magyar választási rendszer radikális megváltoztatására a minősített többséggel kormányzó Fidesz-KDNP részéről került sor 2011-ben. Hatalmi fölényének tudatában a kormány olyan reformot hajtott végre, mely nem a politikai elit egészére kiterjedő konszenzuson nyugodott, de biztos lépésekkel konszolidálta a fennálló hatalmat. Jelen tanulmány a választási reformra irányuló érveket mutatja be, majd a 2022-es és 2018-as választási eredmények alapján annak a tézisnek az alátámasztására tesz kísérletet, amelynek értelmében értékalapú érvelései ellenére a Fidesz hatalomkonszolidáló érdekérvényesítési szándékkal kezdeményezte a reformot, és hozott létre – a maga hatalmi szemszögéből nézve – egy sikeres, de a korábbinál aránytalanabb választási rendszert.
A tanulmány az Európai Parlament (EP) pártrendszerét vizsgálja 2004–2019 között az EP-ben működő politikai csoportokon keresztül. A nemzeti pártrendszerekre kidolgozott tipológiákat nemzetközi intézményi keretbe helyezi. A vizsgált időszak kezdete 2004, az Európai Unió legnagyobb bővítésének éve, míg végpontja 2019, a jelenleg utolsó európai parlamenti választás. A széles körben használt, Blondel és Sartori által kidolgozott tipológiákon túlmenően, az EP politikai csoportjainak egymáshoz való viszonyára, a döntéshozatalban betöltött szerepükre fokuszál. A politikai csoportok belső kohéziós indexeiből és koalíciókötési statisztikáiból von le következtetéseket a pártrendszer jellegére és a pártrendszer három cikluson keresztül tartó változásaira vonatkozóan. Az EP pártrendszerét egy olyan szélsőségesen plurális rendszerként írja le, amelyben két domináns politikai csoport uralja a döntéshozatalt (bidominancia). A vizsgált időszakban az EP pártrendszere kiegyensúlyozottként jellemezhető, csak kismértékű változást mutat.
Jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a tudományfilozófiai elméletek főáramú megközelítései mennyiben alkalmazhatók az értékkutatás területén. Vizsgálatom során három jelentős, 20. századi tudományfilozófiai megközelítés alapján vizsgálom az axiológiai vizsgálatokat a 20. század közepétől. E három filozófiai elmélet: Popper falszifikációs elmélete, Kuhn paradigmaelmélete és Lakatos tudományos kutatási programok elmélete. Közülük Lakatos elméletének tulajdonítom a legnagyobb magyarázó erőt. Elméletében Lakatos úgy találta, hogy minden kutatás egy tágabb kutatási program része, amely egy kemény mag vagy negatív heurisztika (ahogy Lakatos nevezi) körül rendeződik. Írásomban a mellett érvelek, hogy az értékkutatási programok magja maga az értékmeghatározás, amelyet az értékkutatás területén különböző kutatók használnak. Ez az fogalom alig változott az elmúlt évtizedek során. Ehhez kapcsolódva léteznek a különböző értékmodellek, amelyek célja az emberek értékrendszerének felmérése. Ezek a modellek a kemény mag körül található védőövnek tekinthetők. Jelen írás célja nem Lakatos elméletének kiemelése a tudományfilozófiai megközelítések közül, hanem az értékkutatás filozófiai szemmel történő vizsgálata.
A tanulmány a családon belüli döntések és munkamegosztások átalakulásával foglalkozik egy, a hetelők célcsoportját érintő kvalitatív, interjús kutatás eredményeinek feldolgozásával. A tanulmány bemutatja, hogyan strukturálódnak át a döntések a családon belüli szerepeknek megfelelően, és hogyan változnak a női és férfi szerepek az egyik családtag rendszeres távolléte következtében. A háztartási munka megközelítése szempontjából pedig előtérbe kerülnek a hetelés következményének tekinthető eltérések a hétköznapok és hétvégék között. Az elemzés során azt vizsgáltuk, hogy a családon belüli döntési folyamatokban történt-e átalakulás a hetelés következtében (és ha igen, milyen területeket érintett az átalakulás), illetve, hogy a családon belüli feladatok megosztásában történt-e gyökeres változás a hetelés következtében? Az eredményeket két dimenzió alapján mutatom be, egyrészt a bevételek feletti rendelkezés és döntéshozatal, másrészt a családi feladatok megosztása és a problémák megoldása terén tapasztalt jelenségek alapján.
A cikk összefoglalja a magyarországi rendszerváltozás szociológiai és szociálpszichológiai szakirodalom fontosabb megállapításait, melyek szerint az államszocializmus összeomlása, a piacgazdaságra való átmenet jelentős társadalmi veszteségekkel járt, melyek aránytalanul sújtottak régiókat és társadalmi csoportokat. A rendszerváltás társadalomlélektani következményeinek vizsgálata azt mutatja, hogy az államszocializmus paternalista, tanult tehetetlenségre ösztönző hagyatékának felszámolására a rendszerváltozást követő három évtized nem volt elegendő.
Scholars engaged in research into the history of Debrecen have long been eager to get an answer – beyond their specific research inquiries – to the question whether the development of the city had had unique features and if they had what would hallmark the unique character of development? Was there or is there a kind of “Debrecenness”?
My study examines – with the help of a GIS relational database (DTTTA1870) – what peculiarities can be grasped in the transformation of the traditional spatial and social structure of Debrecen enforced by the political change and industrial modernization processes two decades after the change of feudal regime (1848/49).
The analysis focuses on whether the alteration process of the factors determining the social status (residential segregation, neighborhood, spatial segregation and coexistence, other spatial and social hierarchical characteristics) in the cases of the “deep-rooted Debrecen residents” (cívis) and of the settlers showed specific types described in the literature or showed specific features.
