Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az észak-magyarországi régió egyik hátrányos helyzetű kistérségében különböző településnagyságú területeken, illetve a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken élő gyermekes családok hogyan vélekednek az elérhető oktatási, gyermeknevelési, egészségügyi és szociális ellátásokról és szolgáltatásokról, ezekről egyáltalán rendelkeznek-e információval, valamint a gyermekes családokkal dolgozó szakemberek mit gondolnak a nyújtott szolgáltatás szakmai tartalmáról és minőségéről, valamint arról, hogy ezek a családok jól-létét, társadalmi mobilitási esélyeit mennyiben tudják szolgálni. Kutatásunk keretében készült egy lakossági kérdőíves lekérdezés, valamint interjúk készültek szakemberekkel és gyermekes családokkal. Eredményeink jelzik, hogy a gyermekek képességeit fejlesztő, tehetségük kibontakozását célzó, jól-létüket előmozdító szolgáltatások hiányában, a meglévő, igen korlátozott kapacitásokkal és így alacsony minőségben működő oktatási, egészségügyi, szociális szolgáltatások és a szűkösen elérhető kulturális és szabadidős lehetőségek elérésével a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyermekek mobilitási esélyei nagymértékben korlátozottak. A gyermekjóléti szociális munka eszköztára szűkös, a szociális intervenciók a tűzoltásra épülnek.
A tanulmány arra keres választ, hogy miként vélekednek a hazai családsegítők a szegénység enyhítésével összefüggő szerepükről, valamint arról, hogy mennyire adottak, vagy épp ütköznek korlátokba ennek lehetőségei. Az elemzés alapjául egy olyan adatfelvétel szolgált, amelyben 600 gyermekjóléti és családsegítő szolgálatnál dolgozó munkatársat kérdeztünk meg 2018 és 2019 fordulóján. Eredményeink szerint konszenzus van a szakemberek között abban, hogy a szociális munkának szerepe van a családok szegénységének enyhítésében. Adataink ugyanakkor azt sugallják, hogy feszültség van a szociális munkások szakmai szerepfelfogása és a szerep betöltésének lehetőségei (vagy talán még inkább az arra való képtelenség) között. Elemzéseink szerint a szociális munkások szegénységgel összefüggő szerepfelfogása nem mutat eltérést a szokásos szociodemográfiai jellemzőik mentén. A tanulmány egyik fontos eredménye ugyanakkor, hogy a szegénységgel kapcsolatos szerep betöltésének lehetőségeiről eltérően vélekednek a szociális munkások, attól függően, hogy milyen társadalmi összetételű az ellátási terület, ahol a tevékenységüket végzik. A hátrányos helyzetű településeken, ahol sok szegény vagy roma család él, a szakemberek kevésbé látják úgy, hogy a szegénység elleni küzdelem belefér a munkájukba. Így a szegény családok meglévő hátrányait tovább súlyosbítja, hogy az ellátórendszer épp azokon a helyeken képes a legkevésbé felvállalni a szegénység mérséklésével kapcsolatos szerepet, ahol erre a legnagyobb szükség lenne.
Az elemzés célja, hogy egy esettanulmány keretében mutassa be, milyen ideáltipikus szolidaritási paradoxonok bukkanhatnak fel egy falusi közösség életében. Az elemzés során különböző integrációs logikák (rendies-konzerváló, egyéni és interszubjektív reflexív, rendszer-kibernetikai – Sik 2015) keretei között szerveződő segítési interakciókat vizsgáltunk, hangsúlyt fektetve a segítő és segített perspektívák rekonstrukciójára. Az összegyűjtött interjúk (n = 22), kérdőívek (n = 95) és megfigyelések (1 hét terepmunka), több interpretációs körben kerültek feldolgozásra. A kutatás eredményeként az egyes szinteken megfigyelhető szolidaritási paradoxonok bemutatása mellett azok egymásra épülő szövetének bemutatására is kísérletet teszünk. A tanulmány konklúziója szerint mind a spontán, mind a célzott intervenciók szintjén kulcsfontosságú e rejtett összefüggések figyelembevétele – ennek hiányában ugyanis félő, hogy az esetlegesen megoldott szolidaritási paradoxonok helyére egy másik integrációs szintről származó látens ellentmondások lépnek.
Ifjúkoromban arra lettem figyelmes, hogy abban a kis Nógrád megyei faluban, ahol éltem, a cigányok nagy része már nem jár szentmisére és szakít a római katolikus vallással. Ez a tendencia ma is tart, s ezt tapasztalom Pest megyében élve, napjainkban is. Vajon mi lehet ennek a szakadásnak az oka? A választ a váci egyházmegyében eltöltött húszéves hittanári múltam, valamint eddigi empirikus szociológiai kutatásaim segítségével kerestem. Követett-e el hibát a papság, hogy cigányok és nem cigányok tömegesen hagyták s hagyják el az egyházakat? Személyesen szerettem volna hallani a választ, maguktól az érintettektől. Így a váci megyéspüspök engedélyével római katolikus civil teológusként szolgálati helyükön, plébániájukon kerestem meg a történelmi egyházak lelkipásztorait, hogy kérdéseket tegyek fel nekik a cigány néppel kapcsolatban.
A tanulmányban a magyar médiavilágot elemzem, három 2018 őszén megjelent politikai ügy kapcsán. Az Orbán–Simicska-konfliktust követően jelentős változások történtek a médiavilágban. Több új médiumot ekkor alapítottak meg a Fideszhez informálisan kapcsolódó üzletemberek, miközben más médiumok hirtelen gyorsasággal megszűntek. 2018 őszére a Simicska-birodalom lényegében felmorzsolódott. Ezzel ellentétben a Fideszhez informálisan kapcsolódó médiumok száma megugrott. Hipotézisem szerint az átalakulás következtében a magyar médiavilág továbbra is polarizált képet mutat. Az őszi ügyeket háromféle módszerrel vizsgáltam. Először a leíró statisztika elemzéséből kiderült, hogy a kormánypárti és nem kormánypárti médiumok napirendje jelentős eltérést mutat. Másodszor az egyes ügyekben megjelent tudósításokat szisztematikus tartalomelemzésnek vetettem alá, amelynek eredménye azt mutatja, hogy a két csoport tartalmi értelemben polarizált. Végül a médiumok egymás közötti interakciói révén hálózatokat hoztam létre. Ellentétben az első két módszerrel a hálózatelemzés nem erősítette meg a polarizáció tézisét.
Talán tőlem hallottak először debreceni egyetemi kollégáim – köztük a Metszetek szerkesztői is – Youval Noah Harariról, az izraeli történészről, illetve magyarul is megjelent könyveiről (Sapiens, Homo Deus, 21 lecke a XI. századról). Rám mély benyomást tett különösen első, és szerintem legjelentősebb könyve a Sapiens. Letagadhatatlanul tetszett szarkasztikus és önreflexív, könnyed és elegáns, provokatív, sőt szemtelen mesélő stílusa, élvezetes olvasmányossága – no meg, elgondolkodtató okfejtése.
– Kedves Csaba, köszönöm, hogy vállaltad az interjút. A hetvenes években indult városszociológiai, közelebbről a lakótelepekre irányuló kutatásaidról kérdezlek, melyek akkor újdonságnak, napjainkban pedig tanulságosnak értékelhetőek. Milyen inspiráció alapján kezdődött a kutatásod, szinte párhuzamosan a lakótelepépítés kezdetével?
– Először is azzal kezdem, hogy Debrecenben a lakótelep vizsgálatot Szelényi Iván és Konrád György indította el, még valamikor a 60-as évek közepe táján. Engem a lakásomon kerestek meg, hogy a debreceni kérdezést szervezzem meg. Valójában azonban nem ez inspirált engem a lakótelepek vizsgálatára, hanem az, hogy együtt dolgoztam P. L.-sal (az érintett nevét töröltük), aki a (a szervezet nevét töröltük) Települési Irodájának a vezetője volt. Aztán igazgatóhelyettes lett, majd később ő vette át az egész cég igazgatását.
Gyanús cím ez. Mintha elírták volna. Lehet valami/valaki önmaga, akár saját nemléte után? Ha a francia történész-filozófus-eszmetörténész-világértelmező 1984-ben elhunyt, lehet-e jelenléte hiányában is jelen lennie, avagy önmagához képesti ittlétével még (és nemcsak már) akár személyesen is úgy számolnia, mint a „távollévő nyoma” (Derrida fogalmi konstrukciója, a trace alapján) hitelesítette történéssel? Talány ez is, miként Foucault megannyi értelmezésmódjának túlélése a társadalmi gondolkodásban, s talány úgy is, miképpen lehetett erről fogalma magának a filozófusnak… De válaszai mégis vannak.
Az egzisztenciális biztonság megteremtése évszázadok óta meghatározza társadalmunk mindennapjait. Az egyénekben jövőterveik kialakításakor aggodalom fogalmazódik meg életszínvonaluk fenntarthatóságával kapcsolatban, hiszen a XXI. századi információtöbbletből nehezen szűrhető ki, hogy milyen változások várhatóak a következő években, melyek hatással lehetnek megélhetésükre.
Munkaerőpiac és emberi tőke. Két olyan fogalom, amellyel számos tudomány foglalkozik, mégis e két értelmezés nem mindig fonódik össze világosan, és egyértelműen a tudományterületek eltérő aspektusa és módszertana miatt. Ezt a látszólagos ellentmondást oldja fel a szerzőpáros, Fényes Hajnalka és Mohácsi Márta könyve, amelyben a közgazdaságtudományi elméleteket és ismereteket oly módon sikerült átadniuk, hogy azok minden érdeklődő számára hasznosak és érthetőek. Osztozom a kötet lektorának a véleményével, miszerint a szerzőpáros munkája egy hiánypótló vállalkozás. Ez a hiánypótlás nem valósulhatott volna meg a szerzők széleskörű, tudományterületeken átívelő tudása nélkül, hiszen kutatási területük a közgazdaságtan, szociológia és a neveléstudomány határán helyezkedik el, s a kötetben az alábbi szemléletmódok jól érzékelhetőek.
