Valószínűleg nem véletlen, hogy az utóbbi néhány évtizedben megszaporodtak a demokrácia mibenlétéről és kilátásairól szóló viták. Eltűnt a ’90-es évek elején a történelem végéről szóló elbeszélésbe ágyazódó, a demokrácia és vele együtt a politikai liberalizmus és a neoliberális piacgazdaság globális felsőbbrendűségét és megkérdőjelezhetetlenségét hirdető optimizmus. Az azóta eltelt időben a demokrácia, mint a politikai rendre vonatkozó gyakorlat és elképzelés nem vagy csak részben volt képes választ adni az egyre sokasodó kihívásokra. Mindez azonban nem járt együtt feltétlenül a diktatórikus és tisztán autokratikus rendszerek reneszánszával, mert azok erőszak tapasztalatának emlékezete és a jelenlegi politikai helyzetre adott inadekvát válaszaik ezt teljességgel lehetetlenné tették. Az, hogy a demokratikus politikai rendszerek számos területen elvesztették vonzerejüket vagy legalábbis magabiztosságukat, nem jelentette azt, hogy a liberális demokráciának és kísérő jelenségeinek igazán komolyan vehető konkurenciája jelent volna meg a modern államokban.
Kortárs politikatapasztalatunk meghatározó része a konfliktus; és bár emögött nincsen közvetlen polgárháborús tapasztalat, de a politikai határok mégis alig vagy egyáltalán nem átjárhatóak. Ebben a kontextusban felvetődik a kérdés: mi lehet a demokrácia és a konfliktus viszonya, tekinthető-e a konfliktus szükségesnek vagy értékesnek, és esetleg hogy szükség van-e a határa értelmezésére, és ha igen, az miben áll.
Az itt következő írás olyan szempontok szerint vizsgálja a demokrácia működését, amely igyekszik tudomásul venni egyrészről a racionalista elméletek megvalósíthatósága, másrészről az emberi szociabilitás korlátait. A politikai realizmus egy olyan demokráciaértelmezését kívánom nyújtani, amely a politika alapvető kondíciójaként fogja fel az érdek- és értékütközéseket különböző társadalmi csoportok között, illetve e csoportok között kimunkálható kompromisszumot, mint elsődleges politikai célt határozza meg. Tehát, éppen azokat a hangsúlyozottan politikai eszközöket próbálom a figyelem középpontjába emelni és a létező demokrácia működését magyarázó elméletként felmutatni, amelyek esetlegesnek hatnak egy filozófiailag megalapozott kortárs demokráciaelmélet számára.
Valamivel több mint kétezer évvel ezelőtt a történetíró Polübiosz a Platón és Arisztotelész által megalapozott tradíciót folytatva rögzítette a kormányformák körforgásáról szóló elméletet. Történeti könyveinek híres VI. részében leírta, hogy a formatan alapkategóriái – monarchia, arisztokrácia és demokrácia – miként torzulnak el és korrumpálódnak, hogy elbukva a körforgás következő elemévé alakuljanak át. Jól ismert, hogy megoldási javaslata a vegyes kormányzat modellje volt, az, amely képes egyesíteni mindegyik kormányforma előnyeit, és kiküszöbölni hátrányaikat. Leírásának egyik érdekes mozzanata pedig arról szól, hogy az eltorzuló kormányformák miként mutatják magukat a tiszta változat egyikének, miközben már valójában zsarnokságról, oligarchiáról vagy ochlokráciáról kellene beszélnünk (Polübiosz 2002 I.: 389–391).
This paper is based on interviews with 17 people who work in various fields of health care1. The focus of the research wasthe old and new power mechanisms that are interwoven into health care institutions, doctor-patient relationships, victimization and autonomy.2 The most important theoretical background is Dominique Memmi’s research on delegated biopolitics (Memmi 2003, 2010, 2011, 2012a, 2012b) and François Dubet’s notion of institutional programme (Dubet 2002; Takács 2012). I intend to tackle the current context of health care along the lines of the literature on ‘contemporary patient’ (patients contemporains) (Bureau – Hermann - Mesfen 2014; Pierron 2007; Ménoret 2015) and in terms of Hungarian literature, Éva Orosz’s, Zsuzsanna Szántó’s, Éva Susánszky’s works (Orosz 2000, 2009; Szántó – Susánszky 2003, 2006) as well as TÁRKI and KSH surveys are my primary resources (p. ex. Janky 2010; KSH 2010).
Jelen vizsgálat helyszíne a Biharkeresztesi mikrotérség, mely az Észak-Alföld régióban, Hajdú-Bihar megye déli részén, a Berettyóújfalui járásban található. A járást keletről a román–magyar határ, délről Békés megye szegélyezi, míg északon a Hajdúsággal és a Sárréttel határos. A járás központja Berettyóújfalu, ezen kívül még két alközpontja van: Komádi és Biharkeresztes. Jelen tanulmányban a Biharkeresztesi alközponthoz tartozó mikrotérséggel foglalkozunk. A mikrotérség egy közös önkormányzati társulást alkot, mely öt települést foglal magába: Biharkeresztes, Ártánd, Bojt, Told és Nagykereki. A mikrotérség legnagyobb települése a 4149 fős lakosságú Biharkeresztes. A mikrotérségről elmondható, hogy rurális, falusi jelleget mutat (KSH 2015). A tanulmányban bemutatott vizsgálat eredendő célja a szegénység e mikrotérségben történő feltérképezése, megismerése.
Az elmúlt néhány évtizedben paradigmaváltás zajlott le a társadalomtudományi értelmezés, megismerés és vizsgálódás terén. Számos kutató, hogy csak a dolgozat szempontjából is néhány jelentősebbet említsek: Peter Winch, Clifford Geertz, Paul Ricoeur, Terrel Carver, John Austin, Teun van Dijk, és sokan mások, megkérdőjelezték azt a sokáig uralkodó tudományos premisszát, miszerint a társadalmat leírhatjuk objektív valóságnak, „embermentes” realitásnak. A szemléletváltás metodológiája a diskurzuselemzés, amely a szociológiai, tágabban felfogva a társadalomtudományi vizsgálatok középpontjába a szöveget és a beszédet helyezi. Követői azt gondolják ugyanis, hogy egyrészt a társadalom szövegszerű realitással bír, másrészt a beszéd maga is cselekvés (Szabó 2003; Geertz 1994a; Ricoeur 2002).
Nemzetközi szinten jó ideje egy új tendencia figyelhető meg, miszerint erőteljesen áthelyeződik a fókusz a túlsúlyban lévő társadalmi nemek egyenlőtlenségéről a többszörös vagy halmozott diszkrimináció irányába. A kérdés az, hogy a döntéshozók, a közpolitikai szereplők, illetve a kutatók mit tudnak, illetve akarnak kezdeni az egyenlőtlenségi dimenziókban történt változásokkal. Az Európai Unióban már történtek előrelépések arra vonatkozóan, hogy egységes irányelveket dolgozzanak ki a nemek, a faj és etnicitás, a vallás, a kor, a fogyatékosság és a szexuális orientáció területén megjelenő diszkrimináció ellen, mivel ezeket a területeket szabályozás tekintetében külön kezelik.
Jelen írás Kovách Imre, „Földek és emberek” címmel nemrég megjelent, nagyon aktuális kérdéseket feszegető, hiánypótló művére reflektál, illetve néhány kulcskérdés kapcsán kritikai értékelést próbál adni. Ez utóbbi kapcsán jelentős mértékben támaszkodunk saját korábbi kutatásainkra.
A szerző legújabb kutatásait közreadó kötet nemcsak nagyon informatív, hanem egyúttal gondolatébresztő is, hiszen a mezőgazdaságban – az utóbbi negyedszázadban – bekövetkezett nagymérvű változásokról oly módon kíván helyzetképet adni, hogy felvillantja a társadalomtörténeti beágyazottságot, valamint annak tanulságát is. A helyzetkép teljesebb értékű bemutatása érdekében agrárszociológiai, agrárgazdasági és agrárstatisztikai módszereket is alkalmazott, ily módon az interdiszciplináris megközelítés segíti a lényeges kérdések jobb megvilágítását.
In the presented book, Dr Czibere Ibolya explicitly deals with the issue of poverty in general but also with reference to female poverty in particular. On the basis of her research, the author tries to address the issues related to gender differences, as well as the hardships of women who experience their poverty or, more precisely, how they assess their situation compared to that of men. The main theme of the book is approached through a variety of situations in the lives of women who have found themselves facing poverty in the past as well as today. Because of these facts and reasons, the reviewed publication coincides with the current discussions related to many historical and social areas. The described issue is still relevant, especially given the current social development and political situation. The author of the scientific monograph manages to select highly current issues related to social work both in Hungary and Slovakia, as well as in many other countries of the world. The issue of women’s poverty appears to play a significant role in our part of the world. To tackle this complex issue, the author formulates a goal that is relatively difficult to reach – to identify and characterise the factors and conditions underlying the development of women’s poverty in society. This way, the author makes a valuable contribution to the ongoing systematisation of the existing theory and practice focusing on the theoretical and methodological aspects of the issue, as well to the state of the art in the field. The publication not only accumulates a lot of relevant information, but also meets the goals set at the start of the research.
