A szakmai elemzések természetes jellemzője, hogy a befejezett múltat – lett légyen szó markáns politikai cezúrával elhatárolt közelmúltról akár – történelmi tematikaként vizsgálják. A társadalmi közgondolkodásban vagy a múlt aktuálpolitikai szempontú újrahasznosítása során már inkább relatív az időmérték, és széles – alkalmasint szabados – értelmezési tartományban élhet velünk a történelem. E társbérletben az emlékezet ugyanúgy több rétegűen szelektív, mint az amnézia. Ugyanarra a csupasz koponyára – ha ezt tekintjük a történeti forrásfeltárással hitelesített csontváznak – nagyon különböző arcéleket képes applikálni a memória, az emlékezés és a felejtés plasztikai sebészete. A korszakkal foglalkozó írások némelyike felveti, hogy ha Kádár János az ötvenes-hatvanas évek fordulóján meghal, a múlt század igencsak rossz emlékű első emberei között parentálták volna el. Nem így történt.
A rendszerváltás nyomán alapvetően átalakult a hatalomgyakorlás struktúrája, a jogrend, a társadalmi, gazdasági és kulturális intézményrendszer, a nyilvánosság szerkezete és a társadalmi struktúra. Ha a változások nem is mentek végbe egyik napról a másikra, hatásuk kétségtelenül érvényesült a társadalom tagjainak reflexióiban, értékrendjében és magatartásában. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a korábbi időszak politikai szocializációja során kialakult identitások, világképek és az ezekre épülő életstratégiák nem omlottak össze egyik pillanatról a másikra. Kérdés tehát, hogy a társadalomban való élés megváltozott körülményei mit jelentettek a társadalmi magatartások szempontjából.
Ez a tanulmány fogalmak és viszonyok tisztázására törekszik, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországon a határon túl élő magyarok problémakörére /ügyére, témájára/a szimbolikus beszéd, a retorikai megfelelésigény telepszik rá. Ilyen helyzetben a közbeszéd mindent a szimbolikus értéke szerint kezel és nem a dolgot önmagát, annak történelmi, társadalmi, gazdasági összefüggéseit vizsgálja. A fogalomtisztázás és az önreflektálás a meghatározó összefüggések alapján történő értelmezéshez való visszajutást segíti. Azt a kisebbségi magyar és magyarországi szemléleti hátteret szeretném bemutatni, amely alapján érthetőbb /világosabb/ lehet a szereplők magatartása /viselkedése/ retorikájuk és döntéseik. Először a kisebbségi magyar közösségek fogalmi meghatározását vázolom, majd az utóbbi két évtized legfontosabb társadalmi változásait foglalom össze ezekben a közösségekben.
Egy Kádár-rendszerről szóló összeállításban talán meglepő, hogy magáról a Kádár-rendszerről esik majd a legkevesebb szó. Ez nem azért van, merthogy nem tartom nagyon lényegesnek a Kádár-rendszer sokoldalú megismerését, leírását és a róla való ismereteink növekedését . Ugyanakkor, nem tagadom: úgy látom, hogy a Kádár-rendszer kutatásának csak akkor van érdemi hozadéka, ha azt nagyobb összefüggések kontextusába helyezzük bele. Ilyen nagyobb összefüggésnek tekintem, ha a Kádár-rendszert, illetve annak végső, már nem is igazán hozzátartozó stádiumát, az átmenetet nem önmagában, hanem más demokratizálódási hullámokkal összehasonlítva vizsgáljuk. Erre teszek majd kísérletet ebben a tanulmányban.
Tanulmányunk nem elsődlegesen a Kádár-korszak negatív vagy éppen pozitív politikai szocializációs, politikai magatartásbéli vagy politikai attitüdinális következményeiről szól, hanem a Kádár-éra megítéléséről. Az azonban kétségtelen, hogy látens módon, közvetetten mégiscsak a tanulmány fő témája, hogy mit és hogyan adott át a kollektív emlékezet a Kádár-korszakról a fiataloknak, azaz a tanulmánynak a politikai szocializáció valós működése a témája.
A tanulmány alapvető hipotézise, hogy a rendszertranszformációt követően felnőtt fiatalok körében a Kádár-korszak „teljesítményének” megítélése több ponton eltér attól a képtől, amit Kádár-éráról a rendszertranszformáció politikai elitje kialakított.
Kádár János névadójává vált egy történelmi korszaknak, a kádárizmusnak, ami alatt vezette az országot. A kádárizmusnak sok jelentése van. Érthetjük alatta a kádári stílust, a néppel összekacsintó paternalista diktátort, a kompromisszumok robotosát. Érthetjük alatta azon elvtelen és hazug kompromisszumok korszakát, amely korrumpálta, erkölcstelenné tette a népet. Érthetjük alatta a folyamatosan liberalizálódó puha diktatúrát, az élhető gulyásszocializmust, a jólétet és biztonságot biztosítani kívánó paternalista államot, az állami túlsúly és a kispolgárosodást engedélyező és kisszerű piacosodást lehetővé tevő engedmények vegyes rendszerét, amely elég sokáig fenntarthatónak tűnő egyensúlyt biztosított.
A XX. század végének magyar társadalmát az előző évtizedek gyakorlatának a jegyében, lényegében általános érvénnyel, a politikától való távolságtartás, a semlegesség/közömbösség, a civil öntudat alacsony foka, hiánya, a kollektív érdekérvényesítési lehetőségek minimális szintje jellemezte, ami nyilvánvalóan befolyásolta a rendszerváltás folyamatait is. Ahhoz, hogy hatalom és társadalom viszonyát, annak alakulását, valamint a jelen politikai helyzetét megértsük, nélkülözhetetlen a társadalom politikai aktivitásának, magatartásának vizsgálata és annak végiggondolása, milyen történelmi adottságok, meghatározottságok befolyásolták az egyes emberek, társadalmi csoportok gondolkodását, cselekvését.
Moson megyei agrártársadalmi kutatásaim során megkerülhetetlen kérdéssé vált, hogy a 19. század első felének hétköznapjaiban milyen jelentősége volt, mit is jelentett a gyakorlatban az osztrák–magyar határ. A Lajta mentén több határsík is egymásra rakódott, úgymint ország-, vám-, megye-, tartomány-, uradalom- és településhatár. Az úrbéres népesség által folytatott, Ausztriába irányuló kereskedelmi tevékenység csak akkor érthető meg, a jogszabályi keretek ismeretén túl valamelyest a határ antropológiai, tapasztalattörténeti aspektusaival is tisztában vagyunk. A formális keretek és az informális gyakorlatok egymásra vetítése, ütköztetése a késő rendi világ hatalomszerkezeti, uralmi viszonyainak ismeretéhez is közelebb vihet.
A katonatiszteket a hétköznapi élet számos területén kedvezmények illették meg, melyeknek nagy része kiterjedt családtagjaikra is. A kedvezmények egy részét központilag határozták meg és nem csak a tiszteket, hanem az állami alkalmazottak egészét érintette. A juttatások jelentős része azonban csak a katonák és családtagjaik számára volt elérhető, például a különböző ellátások a honvédségi intézményeknél.
A Magyar Királyi Államvasutak (MÁV) félárú jegy váltására jogosító arcképes igazolványokat állított ki a tényleges és nyugállományú katonatiszteknek, katonai tisztviselőknek, rangosztályba nem sorolt katonai havidíjasoknak, valamint közvetlen hozzátartozóiknak, feleségüknek és özvegyüknek.
A rendszerváltást követően 20 évvel sem csökken az érdeklődés az előző rendszerbeli munkásléttel kapcsolatos kérdések tekintetében. Az 1949-től 1989-ig tartó történeti időszakban igen sok minden a munkásokról szólt, a kritikai érdeklődés elsősorban ’89 után erődösött fel. A tudományok, ezen belül pedig a történettudomány és a szociológia nyilvánosságának két fontos aspektusa emelhető ki: egyrészt eddig kevésbé preferált szakmai területekkel is foglalkoznak, szélesebbkörű tudományos érdeklődés figyelhető meg. Másrészt a múlt, a szocializmus 40 éve maga is a tudományos igényű valós megismerés vágyának középpontjába került, ütköztetve azt, amit a kor szelleme mondott el a saját módján és azt, amit a mai kor vizsgálója az ideák, a befolyások fátylának fellebbentésével feltár.
