Posztdemokrácia?

Balogh László Levente

Politikai vitáink jelentős része fogalmak értelmezése körül folyik, amelyek az értelmezés tárgyát és a recepció körét tekintve messze túlmutatnak a társadalomtudományokat és a politikát hivatásszerűen művelők közösségén.A fogalmak körüli viták elsősorban akkor élednek fel és éleződnek ki, amikor úgy tűnik, hogy valamilyen határhelyzethez értünk, és végérvényesen valamilyen új korszakba léptünk át. 1990 óta megszaporodtak azok a fogalmak, amelyek ezt az átmeneti jelleget hangsúlyozzák, de a kiindulópontját tekintve homályos és végkimenetelét tekintve beláthatatlan, illetve folyamatosan gyorsuló folyamatok egy állandósult határérzést keltenek, amely így időben elnyúlva egész korszakok jellemzőjévé válik, és ezzel maga is epochális jellegre tesz szert. 

Ezek a fogalmak nem egyszerűen a régi és új korszak elválasztó határát jelölik ki, hanem egyben meg is határozzák a fejlemények irányát, amennyiben vagy egy haladásvágyból és haladáshitből származó optimizmust táplálnak, amely a történelmet immáron befejezhetőnek tekinti, és végpontját a közeli jövőben, netán a jelenben jelöli ki, vagy búcsút mond a változásnak tulajdonított derűlátásnak, és saját korát egyetlen hanyatlási folyamat végkifejleteként értékeli.
Ezekben a fogalmi vitákban benne rejlik az az inherens és feloldhatatlan feszültség, amely abból adódik, hogy bármilyen új tapasztalataink vannak is, azokat csakis hagyományos fogalmainkkal vagyunk képesek megragadni, amelyek révén az ismertre vezetjük vissza az ismeretlent. Ez elsősorban azokra a temporális jellegű fogalmainkra jellemző, amelyek egyetlen történelmi törés pillanatára utalnak, de aztán kiterjedve egész korszakokat fognak át. Ez érhető tetten minden olyan fogalomban, amelyeket „poszt” előtaggal látnak el, mint a posztmodern, posztfordista, posztindusztriális, posztdiktatórikus vagy éppen posztdemokrácia, amely utóbbiról az alábbiakban szó lesz. Ezek minden esetben valamilyen korszakos karakterrel bírnak, mert a „poszt” előtag valami újat, valami utánit jelöl, ami azonban csak az utótag, ami valójában az előzmény, révén válik értelmezhetővé. (Jörke 2005: 482-483) A „poszt” tehát csak előzményével együtt nyer értelmet, ami arra utal, hogy még nem hagytuk egészen magunk mögött a múltat, de a jelen már lényegileg különbözik attól; valami után vagyunk, de még nem érkeztünk meg a jövőbe; a múltat már elhagytuk, de a jövőnek még nincs neve. A múlt még nincs lezárva, a jövő pedig nyitott, és mivel ezek a változások állandósulnak, a hozzá kapcsolódó jelenségek is fokozatosan beazonosíthatóvá válnak.
Ebben az értelemben akkor beszélhetünk posztdemokráciáról, ha az az érzésünk, hogy a demokrácia, legalábbis ahogyan eddig gondoltunk rá, az utóbbi időkben olyan változásokon ment keresztül, amelyek indokolttá teszik a fogalom használatát. Ugyanakkor azonban felmerül a kérdés: mihez viszonyítva következtek be a demokrácia változásai, a demokrácia normatív meghatározásához vagy korábbi gyakorlatához képest? Vajon létezik-e a változások egy olyan kritikus tömege, amelytől fogva joggal beszélhetünk a demokrácia meghaladásáról? Vajon kevésbé demokratikus lett-e a demokrácia, vagy csak újabb körülmények és szereplők jelentek meg a színen, amelyek alapjaiban változtatják meg a demokráciával kapcsolatos elképzeléseinket? Az utóbbi években számos olyan kifogás fogalmazódott meg a demokráciával szemben, amelyek arra utalnak, hogy egy minőségileg új rendszer jött létre a politikában, amely továbbra is magán viseli a demokrácia jellegzetességeit és nevét, mégis alapvetően új jelenségeket foglal magába.
Kétségtelen, hogy az utóbbi két évtizedben alapvetően megváltozott a demokrácia gazdasági és társadalmi környezete, ami nyilvánvalóan nem hagyta érintetlenül annak működését sem. A posztdemokrácia fogalma ezekre a változásokra reflektál, amelyeket elsősorban Colin Crouch1 2004-ben megjelent Post-democracy2 című – mára klasszikussá lett – könyve, illetve az általa kiváltott vita alapján szeretnék felvázolni. Crouch szerint a posztdemokráciát a következő vonások jellemzik: a parlamenti demokrácia intézményei formálisan nézve teljesen intaktak és a hatalmi ágak el vannak egymástól választva. A pártok egymással versengenek a választók kegyeinek elnyeréséért, a hatalmon levőket minden különösebb nehézség nélkül el lehet távolítani a hatalomból, és ugyanúgy kétségbevonhatatlan a nép képviseletén alapuló legitimáció. Mindez azonban csak a felszín, mivel a demokráciával szembeni elvárások meglehetősen minimalista kritériumrendszer alapján vannak megfogalmazva, ezért azokat könnyen teljesíthetőnek tekinthetjük, s ez nem vakíthat el bennünket annyira, hogy ne lássuk a demokrácia alapvető változásait. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy megvilágítsam a posztdemokratikus koncepció és a róla folyó vita alapvető megfontolásait, illetve kiemeljem néhány problematikus vonását. (Crouch 2008: 30-44)