A növekvő életszínvonal kompromisszumai a Kádár-kori Budapesten

Nagy Péter

Horváth Sándor: Két emelet boldogság - mindennapi szociálpolitika a Kádár-korban
Napvilág Kiadó, Budapest, 2012 (266 oldal)

A kortárs társadalomtörténet-írás középgenerációjához tartozó Horváth Sándor könyve a Kádár-kori szociálpolitika főbb jellemzőit mutatja be Budapesten. 

A könyv azonban az állami szociális gondoskodás egésze iránt érdeklődőknek is nagy segítséget nyújt, mivel a fővárosi állapotokat az országos politika keretében helyezi el. Nem szabad azonban elfelednünk – amit a szerző is hangsúlyoz -, hogy hazánk akkori legfelsőbb vezetői szerveinek határozatai és döntései nem mindig jelentek meg változtatás nélkül a tanácsok határozataiban. Több esetben nem volt összhang a városi és az országos irányítás között ezen a téren, amelynek visszásságait és konfliktusait a könyv írója kiválóan szemlélteti. Önmagában ezért nagyon fontos a kisebb hazai területi egységek, mikro-területek vizsgálata a szociálpolitika terén is, mert számos helyi problémára, sajátosságra a makroszintű elemzések nem igazán alkalmasak.

A munka forrásbázisa igen széleskörű. Mivel a tanácsok alkalmazottai találkoztak szemtől-szembe az ügyes-bajos dolgaikat intéző állampolgárokkal, így ezek az iratok tükrözik legjobban a korabeli rendelkezések hatását, valamint a hétköznapi emberek állami szociálpolitikához és az életszínvonalhoz kötődő viszonyát, problémáját. Látjuk, hogy Horváth Sándor szembesült azzal a problémával, hogy a rendelkezésre álló források bősége ellenére a téma feldolgozását illetően szűkebbé váltak a lehetőségei. A szociálpolitika koránt sem volt egységes irányítás alatt, az ügyosztályok egymással vitatkoztak azon, hogy mely feladatok tartozzanak hozzájuk. Ez pedig meghatározza, hogy a tennivalók ide-oda csoportosításával foglalkozik a fennmaradt nyomtatványok többsége, kevésbé szól azonban a szociálpolitika tartalmi kérdéseiről.
Hasznos a szociálpolitika fogalmának változásait elemző fejezet, amely bemutatja a témához való viszonyulást a szocializmus egyes időszakaiban. Ennek segítségével érthetjük meg az egyes részterületekhez kapcsolódó intézkedéseket, a lakáspolitika és a társadalombiztosítás céljait az egyes időszakokban. A szerző szemléletesen ábrázolja, hogy mit is jelentett kezdetben az ideológiához való merev ragaszkodás, amelyet később a rendszer legitimációjának szükségessége és az egyre romló makrogazdasági helyzet felülírt. A Rákosi-érában üldözött szociálpolitika szó később megtűrtté, majd az egész hatalmi gépezet támogatottságát alátámasztó kifejezéssé vált. Horváth Sándor ugyanakkor arra is rámutat, hogy szigorú értelemben vett szociálpolitikáról nem beszélhetünk a kádári Magyarországon, mivel hiányoztak a politika eszköztárából a szociális jogok és a valódi érdekvédelem. A juttatások tekintetében azonban hazánk egyre kezdett hasonlítani egy nyugat – európai jóléti államhoz, vagy legalábbis ennek az illúzióját próbálta átadni. A szakma kezdeti lebecsültsége után a korszak vége felé specializálódni, professzionalizálódni kezdett, amely nagy hatással volt a terület megfelelő szakmai irányítása szempontjából, így pozitív változásokat eredményezett az ifjúságvédelem terén, valamint a nevelési tanácsadók hálózatának kiterjesztésében is.