A felsőoktatásban tanuló férfiak hátránya a társadalmi (iskolai) mobilitásban, a kétciklusú képzés bevezetése után

Fényes Hajnalka

A tanulmány a társadalmi mobilitást vizsgálja nemenként a felsőoktatásban egy empirikus kutatás eredményei alapján. Célunk a képzés két szintjén (alap- és mesterképzés) összevetni a férfiak és nők anyagi és kulturális erőforrásait. Munkánkban nem vizsgáljuk a teljes státuselérés folyamatát, csak egy kiemelt csoport: a felsőoktatási hallgatók társadalmi hátterét hasonlítjuk össze nemenként. Elemzésünkben nincsenek hipotéziseink, célunk feltárni és leírni a felsőoktatásban lévő nemi különbségeket a társadalmi mobilitás vonatkozásában.

Véleményünk szerint a nemi különbségek vizsgálata a felsőoktatásban jelenleg is fontos, annak ellenére, hogy jelentős változások történtek az utóbbi évtizedekben, és napjainkban már nem a nők hátránya, hanem a nők előnye (a férfiak hátránya) figyelhető meg a képzésben. Valamint fontos azért is, mert viszonylag kevés szakirodalom foglalkozik a nők és férfiak jelenlegi oktatásbeli helyzetével. Kutatásunk egy regionális (a „partiumi” térségben zajló) empirikus adatfelvételre épül. Eredményeink regionális jellegével az összegzésben foglalkozunk majd.
Korábbi eredményeink (lásd Fényes 2008, 2010a) szerint a férfiak hátránya kimutatható a felsőoktatásban a létszámarányok mellett abban a vonatkozásban is, hogy kisebb a társadalmi mobilitásuk. Többségében csak a jobb hátterű férfiak jelennek meg a gimnáziumokban és a felsőoktatásban, szemben a nőkkel. Ezt amerikai kutatási eredmények is megerősítik (Buchmann–DiPrete 2006). Az ott tanuló férfiak továbbtanulási arányai is kisebbek, mint a nőké, főleg ha a szülők középfokú vagy annál alacsonyabb végzettségűek. Mindeközben a nőknek hasonló háttérrel nőtt a továbbtanulási kedve. Tehát a férfiak önszelekcióját figyelhetjük meg a felsőoktatásban, ami abban is megmutatkozik, hogy a társadalmi háttér szempontjából is válogatottabb társaság tanul tovább.