Vajdasági/délvidéki magyarok nemzeti identitása 1920–1989-ig I.

KOVÁCS TERÉZ - KISS IGOR

Kétrészes tanulmányunk első része Pataki Ferencnek abból a megállapításából indul ki, hogy a nemzeti identitás egy olyan kollektív identitás, amely két – politikai-állampolgári és kulturális- történeti – összetevőből áll. A nemzeti államok állampolgárai esetében ezek az egyének tudatában egybeesnek. Viszont nemzeti kisebbségek esetén szétválnak. Tanulmányunk fő kérdése, hogy a Trianon óta elmúlt száz évben hogyan változott a vajdasági magyarok három nagy nemzedéke – a két világháború közöttieknek, a szocializmusban felnövekvőknek és az 1990 után színre lépőknek – nemzeti identitásának e két összetevője. Megállapítottuk, hogy az első nemzedéknek volt (illetve megmaradt az első világháború előtt kialakult stabil) kulturális-történeti identitása, de nem alakult ki sem a magyar, sem a délszláv állam iránti politikai-állampolgári azonosulása. Ez utóbbi „pótlására” formálódott ki a Vajdasághoz kötődő regionális identitás. A második, tehát az 1945 után született és felnőtt nemzedék már egy új világrendszerben szocializálódott és ebben a rendszerben alakult ki a jugoszláv politikai-állampolgári és a vajdasági magyar identitás, amely ekkor már a magyarországi magyaroktól való másságot, elhatárolódást jelentette. A kulturális-történeti identitásuk megrendült és széttöredezett, majd ennek a folyamatnak nemkívánatos „mellékterméke” volt az asszimiláció, melynek során a vajdasági magyarok közül sokan elveszítették magyar kulturális-történeti identitásukat és szerb vagy jugoszláv identitásúak lettek. A harmadik – az 1990 után színre lepő – nemzedékről tanulmányunk második része szól.