Schranz Edit

Czibere Ibolya: Nők mélyszegénységben

Schranz Edit

Mi a bizonyítéka annak, hogy a szegénység, mint a társadalmi differenciálódás következményeként megjelenő folyamat, mikroszinten a családon belüli egyenlőtlenség jelenségeként, a nemek közötti, nő - férfi relációban is kimutatható? Hogyan jelennek meg az említett egyenlőtlenségek a jelenkori női szegénységi léthez kapcsolódóan a 2000-es évek Magyarországán és hogyan élik meg a szegénységüket maguk az érintettek, a mélyszegénységben élő nők? Milyen viszonyrendszerek, események mentén válik egyértelművé, hogy a nők családon belüli szerepeinek változatlansága, a férfiakéhoz képest egyenlőtlen helyzetének mozdulatlansága, a legalsóbb társadalmi rétegek esetében erősen rögzült, amely helyzetet a szegénység jelentősen stabilizál? Az említett kérdések a szegénységkutatás témakörének olyan részterületét érintik, amelynek vizsgálatára eddig viszonylag kevés kutatás vállalkozott – legalábbis az összegyűjthető szakirodalom tanúsága szerint, de amelynek elemzése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, a kurrens női szegénységhez kötődő nemi jellegzetességeket és az ezen a területen jelentkező egyenlőtlenségeket. Czibere Ibolya kutatásával nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megtalálja és kifejtse, elemezze azokat az okokat, amelyek a mélyszegénységben élő nők esetében egyértelművé teszik: a férfiak és nők családon belül sem egyformán élik meg a szegény létüket, a nők több szempontból szegényebbnek tekintik magukat a férfiaknál. Szemben a szegénységkutatásban általánosan elfogadott nézettel, amely szerint bizonyos szegénységi szinten a család minden tagja egyformán szegény, a nyolcvankilenc mélyszegénységben élő nővel készített interjú megrázó bizonyosság a szegény családok sajátos világáról, a nők napi küzdelmeiről. Vágyaik tolmácsolásából kitűnik zárt világuk perspektívátlansága.

Fejlesztéspolitika – Vidékfejlesztés

Schranz Edit

Czibere Ibolya - Kovách Imre szerkesztésében: Fejlesztéspolitika – Vidékfejlesztés
Debreceni Egyetem Kiadó Debrecen University Press, 2013

Az Európai Unió fejlesztéspolitikai törekvései, az Unióba az elmúlt két évtizedben belépett – így a kelet-európai - országok lemaradt térségeinek felzárkóztatására tett kísérletei új megvilágításba helyezték az EU tagországok – így Magyarország – társadalmát meghatározó osztályait. A fejlesztési projektekhez kötődő, a redisztributivitás elvén alapuló forráselosztás új - a Weber által felállított foglalkozási hierarchia szerint az „elithez” tartozó - „projektosztály” (Kovách 2007) megjelenését és megerősödését hozta a ’90-es évek elejétől a versenyképességet meghatározó „projektesítés”, amely a gazdaság – vidékfejlesztés – jellemző támogatói formájává vált. Az elmúlt több mint 20 év azonban azt is bizonyította, hogy e projektosztály, amely – ahogy Kovách Imre fogalmaz - „intellektuális” tudástőkéje nyomán nyer hatalmat a fejlesztési források felett, csak akkor tudja megtartani előnyét, ha folyamatosan legitimizálja azt, s amely legitimitást újabb és újabb intellektuális tőkéje biztosít.

Oldalak