Nagy Levente

Nagy Levente

politológus, főiskolai docens, Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézet, Politikatudományi Tanszék

Az önkormányzati választási reform rawlsi olvasata

Nyíregyháza képviselőtestületi választása

NAGY LEVENTE

A 2010-es parlamenti választásokat követően az első intézkedések közé tartozó, sürgős feladatok egyikét az újonnan megalakuló kormány számára az önkormányzati választások reformja képezte. Igaz, e lépéssel a kormány érdemben csökkentette az egyes települések képviselőtestületi tagjainak létszámát, kérdés azonban, hogy ez elegendő indok volt-e arra, hogy a felálló kormány „legégetőbb” feladatai egyikének tekintse e lépés megtételét. A kérdésfelvetés nem alaptalan, hiszen a 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 2010, június 14-én került kihirdetésre, csupán 16 nappal azt követően, hogy az újonnan megalakult országgyűlés 261 igen és 107 nem szavazat mellett elfogadta a Fidesz-KDNP kormányprogramját, és miniszterelnökké választotta Orbán Viktort. Az „új” önkormányzati választások intézményének rövid bemutatásán túl a tanulmány célja kettős: egyfelől, arra próbál választ adni, hogy vajon mennyire tekinthető igazságosnak rawlsi értelemben az önkormányzati választási rendszer 2010-es reformja, másfelől, az önkormányzati képviselőtestület megalakulásának folyamatát, vagyis a szavazatok mandátumokká alakításának eljárását szeretné bemutatni, a 2019-es nyíregyházi képviselőtestületi választásokon keresztül.

Önkormányzati választások elméletben és gyakorlatban

Szerkesztői előszó

NAGY LEVENTE

A demokratizálódás folyamatában a választójog kiszélesítésével és általánossá tételével párhuzamosan a választás fogalma egyre központibb szerepkörbe került a politika számára. A választási eljárások pluralizálódása viszont egyre komplexebb tudományággá formálta a választástudományt és a választáselméletet. Nem meglepő tehát, hogy mára a politikai vezetők kiválasztási folyamatának elmélete, és e folyamatot vizsgáló és kutató tudományok megkülönböztetett helyet vívtak ki maguknak a politikatudományok keretein belül. A demokratikus választások számos szempont mentén történő, sokrétű tanulmányozása indokoltan tartozik tehát a politikatudomány központi kérdései közé nemcsak azért, mert a választás a hatalmi kérdést dönti el, azt, hogy ki irányítson és vezessen egy adott közösséget, hanem azért is, mert a választás egyben egy sajátos szimbólum: a rendszer legitimitásának, a rendszerbe vetett bizalomnak a megjelenítése.

A többségi döntésről

NAGY LEVENTE

A különböző érdekek mentén tagolt és értékpluralizmuson nyugvó modern társadalmak kihivó kérdései közé tarozik a közügyi döntéseket meghozó személyek (vagy testületek) mibenléte, a döntési folyamatok mechanizmusa, illetve a döntések tartalma. A demokráciák fejlődéstörténetében egyre elfogadottabbá vált, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi elven kell nyugodnia, a többségi (mennyiségi szempont szerinti) döntést helyezve előtérbe, míg az alkotmányosság a döntések tartalma alapján ítélte (és ítéli) meg annak elfogadhatóságát. Ennek kapcsán legalább két alapvető kérdés merülhet fel: egyrészt, hogy a többségi döntés mennyire mondható hatékony, vagy az „igazságoz” a lehető legközelebb álló döntésnek, másrészt, hogy a többségi döntés valóban a többség akaratának érvényesülését jelenti- e. Számos kutatás mutat rá arra, hogy a többségi döntéseknek lehetnek kevésbé hatékony, az „igazságtól” távol eső kimenetelük, és arra is, hogy a modern demokráciák szerves része a többség által elfogadott kisebbségi akaratok érvényesülése, „többségi” döntés címszó alatt. Jelen tanulmány e két kérdés részleges megválaszolására tett kísérletet.

KULCSSZAVAK: többség, többségi elv, kollektív bölcsesség, csoporthatás, csoportdöntés, normalizálódás, kockázatvállalás, polarizáció

Szerkesztői előszó

A modern demokrácia a népszuverenitáson, azon a széles körben elfogadott elven nyugszik, hogy a főhatalom a népé, függetlenül attól, hogy e hatalmat a nép közvetlen vagy közvetett formában gyakorolja. A hatalomgyakorlás közvetlen formájának sajátos esete a népszavazás („referendumdemokrácia”), közvetett változata a képviseleti demokrácia, melyben a népszuverenitás a szabad és általános választások eredményeként létrejövő törvényhozás működésében testesül meg. A közvetlen részvételi, illetve a képviseleti demokráciákban egyaránt szükségessé vált a közösségi döntések meghozatalára alkalmas elv vagy döntési mechanizmus. A demokráciák fejlődéstörténetében ezért egyre szélesebb körben vált elfogadottá, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi akarat érvényesülését lehetővé tevő többségi elven kell nyugodnia. Ilyen értelemben a népszavazásról, a demokratikus választásokról, vagy a többségi akaratról értekezni nem egy idejétmúlt vállalkozás. A tanulmányok egyfajta reflexiók e témákkal kapcsolatos kérdésekre, rámutatva e kérdések sokszínűségére, plurális voltára.

Az első tanulmány a népszavazás intézményének – 2013 utáni hazai szabályozásának – jogi elemeit, az alkotmányos rendszerben betöltött helyét és szerepét, illetve a népszavazás folyamatának egyes részkérdéseit vizsgálja.

A társadalmi szerződés és a hatalom eredete

NAGY LEVENTE

A klasszikus társadalmi szerződéselméletek1 kapcsán gyakran vetődik fel a kérdés, hogy mi értelme, vagy mennyire időszerű a velük való foglalkozás a 20. vagy 21. században. Hosszas fejtegetés helyett, válaszom a következő: a társadalmi szerződések elméletei (elsősorban Hobbes és Locke munkáira utalok, de hivatkozhatnék Rousseau- ra is) máig ható gondolatokat tartalmaznak a társadalom és az állam létrejöttének, a közhatalom eredetének, a hatalomgyakorlás, valamint a hatalom iránti engedelmesség vagy ellenállás jogosságának, avagy jogtalanságának filozófiai magyarázata terén. A szerződéselméletekből olyan fogalmak, koncepciók tárhatók fel, amelyek fejlődéstörténetük során (e fogalmak diakronitásáról van szó) hatással vannak arra az európai politika értelmezésre is, amelynek kritikus pontja, de központi témája a hatalom jellege, illetve a hatalom–társadalom viszonya. A szerződéselmélet jelentőségét az sem csorbítja, ha a priori, történelmietlen elméletként tartják számon, hiszen a fogalomnak magának több évszázados történelme van, és mint ilyen, két kulcsfontosságú elv alátámasztásának alapjául is szolgálhat a modern politikai gondolkodásban: egyfelől olyan szabadságértelmezést lehet ráépíteni, mely szerint az akarat, és nem a kényszer a hosszú távú kormányzás biztosítéka, másfelől annak az igazságosságértelmezésnek válhat tartóoszlopává, melynek értelmében a jognak, nem pedig a hatalomnak kell képeznie a politikai közösség alapját.

Oldalak