Nagy Levente

Nagy Levente

politológus, főiskolai docens, Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézet, Politikatudományi Tanszék

A többségi döntésről

NAGY LEVENTE

A különböző érdekek mentén tagolt és értékpluralizmuson nyugvó modern társadalmak kihivó kérdései közé tarozik a közügyi döntéseket meghozó személyek (vagy testületek) mibenléte, a döntési folyamatok mechanizmusa, illetve a döntések tartalma. A demokráciák fejlődéstörténetében egyre elfogadottabbá vált, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi elven kell nyugodnia, a többségi (mennyiségi szempont szerinti) döntést helyezve előtérbe, míg az alkotmányosság a döntések tartalma alapján ítélte (és ítéli) meg annak elfogadhatóságát. Ennek kapcsán legalább két alapvető kérdés merülhet fel: egyrészt, hogy a többségi döntés mennyire mondható hatékony, vagy az „igazságoz” a lehető legközelebb álló döntésnek, másrészt, hogy a többségi döntés valóban a többség akaratának érvényesülését jelenti- e. Számos kutatás mutat rá arra, hogy a többségi döntéseknek lehetnek kevésbé hatékony, az „igazságtól” távol eső kimenetelük, és arra is, hogy a modern demokráciák szerves része a többség által elfogadott kisebbségi akaratok érvényesülése, „többségi” döntés címszó alatt. Jelen tanulmány e két kérdés részleges megválaszolására tett kísérletet.

KULCSSZAVAK: többség, többségi elv, kollektív bölcsesség, csoporthatás, csoportdöntés, normalizálódás, kockázatvállalás, polarizáció

Szerkesztői előszó

A modern demokrácia a népszuverenitáson, azon a széles körben elfogadott elven nyugszik, hogy a főhatalom a népé, függetlenül attól, hogy e hatalmat a nép közvetlen vagy közvetett formában gyakorolja. A hatalomgyakorlás közvetlen formájának sajátos esete a népszavazás („referendumdemokrácia”), közvetett változata a képviseleti demokrácia, melyben a népszuverenitás a szabad és általános választások eredményeként létrejövő törvényhozás működésében testesül meg. A közvetlen részvételi, illetve a képviseleti demokráciákban egyaránt szükségessé vált a közösségi döntések meghozatalára alkalmas elv vagy döntési mechanizmus. A demokráciák fejlődéstörténetében ezért egyre szélesebb körben vált elfogadottá, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi akarat érvényesülését lehetővé tevő többségi elven kell nyugodnia. Ilyen értelemben a népszavazásról, a demokratikus választásokról, vagy a többségi akaratról értekezni nem egy idejétmúlt vállalkozás. A tanulmányok egyfajta reflexiók e témákkal kapcsolatos kérdésekre, rámutatva e kérdések sokszínűségére, plurális voltára.

Az első tanulmány a népszavazás intézményének – 2013 utáni hazai szabályozásának – jogi elemeit, az alkotmányos rendszerben betöltött helyét és szerepét, illetve a népszavazás folyamatának egyes részkérdéseit vizsgálja.

A társadalmi szerződés és a hatalom eredete

NAGY LEVENTE

A klasszikus társadalmi szerződéselméletek1 kapcsán gyakran vetődik fel a kérdés, hogy mi értelme, vagy mennyire időszerű a velük való foglalkozás a 20. vagy 21. században. Hosszas fejtegetés helyett, válaszom a következő: a társadalmi szerződések elméletei (elsősorban Hobbes és Locke munkáira utalok, de hivatkozhatnék Rousseau- ra is) máig ható gondolatokat tartalmaznak a társadalom és az állam létrejöttének, a közhatalom eredetének, a hatalomgyakorlás, valamint a hatalom iránti engedelmesség vagy ellenállás jogosságának, avagy jogtalanságának filozófiai magyarázata terén. A szerződéselméletekből olyan fogalmak, koncepciók tárhatók fel, amelyek fejlődéstörténetük során (e fogalmak diakronitásáról van szó) hatással vannak arra az európai politika értelmezésre is, amelynek kritikus pontja, de központi témája a hatalom jellege, illetve a hatalom–társadalom viszonya. A szerződéselmélet jelentőségét az sem csorbítja, ha a priori, történelmietlen elméletként tartják számon, hiszen a fogalomnak magának több évszázados történelme van, és mint ilyen, két kulcsfontosságú elv alátámasztásának alapjául is szolgálhat a modern politikai gondolkodásban: egyfelől olyan szabadságértelmezést lehet ráépíteni, mely szerint az akarat, és nem a kényszer a hosszú távú kormányzás biztosítéka, másfelől annak az igazságosságértelmezésnek válhat tartóoszlopává, melynek értelmében a jognak, nem pedig a hatalomnak kell képeznie a politikai közösség alapját.

Képviselet és arányosság

NAGY LEVENTE

A „képviselet”, számos alapvető politikai fogalomhoz hasonlóan poliszemikus, plurális jelentéssel bíró fogalom. Jelentése összetett, akár önmagában vizsgáljuk, akár olyan szópárosításokban próbáljuk értelmezni, mint képviselő - képviselt, vagy képviselet - megbízás. Jelentősége elvitathatatlan, a demokráciaelméletek számára nélkülözhetetlen. Nem véletlen, hogy többen foglalkoztak a kérdéssel, és az sem meglepő, hogy a fogalom számos szempont és csoportosítás mentén értelmezhető. A képviselet teljes elemzésére nem kerül sor jelen írásban, de érdemesnek vélem a kifejezéssel kapcsolatos néhány kérdés rövid bemutatását, elsősorban azért, mert a demokratikus politikai berendezkedés keretein belül a polgárok elvárják és természetesnek veszik a képviseleti kormányzást, amely a maga rendjén szorosan kapcsolódik a részvétel és az arányosság problematikájához. A számos megközelítésből, értelmezésből, és a fogalom jelentésvariációiból úgy tűnik, kiemelhető az az általános megállapítás, hogy a képviselet (bizonyos értelemben „re-prezentáció”) ténylegesen jelen nem lévő dolog (tárgy, személy, jellem, gondolat, akarat, érdek, stb.) valamilyen formában és mértékben történő megjelenítése (Pitkin 1967: 8-9). A „jelenlevés” és a „jelen - nem - levés” kettőssége eléggé paradoxonnak tűnhet, s akár misztikussá is teheti a képviselet fogalmát, de ha a szóban forgó dolog „jelenlétét” nem tényeleges értelemben vesszük, a rejtély feloldható.

A szocializmus 19. századi morfológiai megközelítése

Nagy Levente

A szocializmus története tulajdonképpen a szocializmusok története, nem pusztán azért, mert a szocializmus, más fogalmakhoz hasonlóan poliszemikus, azaz plurális jelentéssel, az értelmezések sokféleségével rendelkezik, hanem azért is, mert az egyes értelmezések között komoly rivalizálások, kibékíthetetlennek tűnő ellentétek húzódnak. A proto-szocialisták, a marxizmus hívei, a szindikalisták vagy a brit fabiánusok nézetei között komoly választóvonalak húzódnak, mint például az, hogy a szocializmus tana erkölcsi értéken vagy empirikus doktrínán nyugszik, vagy, hogy az individualista versengésen nyugvó kapitalizmus ellenében a reform vagy a forradalom ígéretesebb eszköz a szocialista célok elérésére. Más szavakkal, az evolúció vagy revolúció, azaz a hosszú távú „fokozatosság”, vagy a rövid távú, radikális változtatás tűnik ígéretesebbnek. A szocializmus jelentésének sokféleségéhez járul hozzá az is, hogy a szocializmust vajon állami vagy társult struktúra mentén célszerűbb elképzelni, hogy a tulajdon milyen mértékben legyen magán vagy közösségi. Mindenképp disztingváló szerepe van annak is, hogy a köztulajdon mennyire legyen központi, avagy decentralizált. (Wright, 1999: 13) 

Oldalak