A. Gergely András

A. Gergely András

tudományos főmunkatárs, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet

Éltünk, s ebbe más is belenyugodott már…

A. GERGELY ANDRÁS

Számlálni az időt, hallani a mendemondákat, szorulni az emlékektől, s félni a jövőtől – kinek ne lenne saját élménye, közvetett vagy szomszédos tapasztalata, kor-közérzete és felelőssége? Lesz-e nyugdíj, elegendő, akad-e, aki majd gondoz, fáj-e majd az elmúlás, küzdeni kell-e a túlélésért?

Hasonlóképpen kérdés mindannyiunk előtt, rejtetten vagy kibeszélten, okadatolva vagy végtelenített félelemben, rémfilmben vagy hősregényben is, hogy lehetséges a jövő, ha nem is biztos. E belátások egyik övezetében, magaslesen vagy szélárnyékban, tanácsokkal vagy kérdésekkel, de ott lesnek a kutatók. Az elemzők, a megértők, a megfigyelők, a skálázók, a filoszok, a temetkezési vállalkozók, a gerontológia szakértői, a vének egyetemének örökifjú oktatói is.

Hagyomány-kitettség vagy tabutörés

RAJKÓ ANDREA - A. GERGELY ANDRÁS

Az előadás a zsidó családi nevelés tradicionális és előírásokkal pontosított nevelési rendjében keresi a tradicionális női és anyai szerep szakrális gyökereit, szemben a modernitás női karrier- lehetőségeivel és üvegplafonjával. A női és nevelési kérdések, férfi-szerepek terén értékrendi értelemben házon belüli és házon/családon/háztartáson kívüli világokra bomlik minden, kialakul a férfivilág prioritásainak kapun kívüli, hitéleti érvényesülése, ám otthon lényegében „nőuralom” van a szó konvencionális értelmében. A lányok nevelésére vonatkozó törvényi és háláchikus előírásokban minden a mentális-morális tisztaság megőrizhetőségét szolgálja: legyen a család nukleáris biztonsága zavartalan, a rokonsági rendszerrel fenntartott kapcsolatok kiegyensúlyozottak, a társadalmi integráció folyamata pedig akadálymentes. E szabályrendszer ugyanakkor az alternatív, reform és posztmodern judaizmus hatókörében kibővül a modernitás korának társadalmi marginalizációs, holokauszt-emlékezeti, életmódváltó, mobilitási aktivitásban erőteljesen divergáló törekvések (korosztályi, kapcsolathálózati, felekezeti életbeli, értékrendszeri) eltéréseinek legitimmé válásával, valamint sokszor egyazon társadalmi térben is végbemegy a szekularizálódás, a merev Tóra-követés ellenében a modernitás új ismérveit is figyelembe vevő nézőpontok legitimálódása.

Tegnapi és mai „civil társadalom”

Fogalom-história, megújuló köntösben, röviden

A. GERGELY ANDRÁS

Már a korai ókorban, 1800 évvel ezelőtt kelt egyiptomi álomfejtő-könyvben áll a következő szöveg: „Államügyekről, közügyekről csak uralkodók, magas rangúak és hatalmas személyek (basileis, archontes, megistānes) jogosultak értelmezhető módon álmodni… – egyszerű magánemberek közügyekre vonatkozó álmai érvénytelenek, érdektelenek; legfeljebb akkor vehetők figyelembe, ha tömegesen jelennek meg, mert az egyes kisemberek (idiótai, mikroi) önmagukban semmit sem számítanak, csak a démos egésze mérvadó társa az egyes ’hatalmasoknak’” (idézi Hahn 1985: 13–14).

Idők hullámai narratívákban, az identitásformálás szcénáiban

A. GERGELY ANDRÁS

Erdélyiség, transzilván örökség, kirajzások, Forrás(ok) körei, alkotó identitások… Puha felhőként ölelik körül az erdélyi irodalmat, a magyart persze, melynek árnyékai és sugárzó hője másként- másként hat nemzedékekre, hatalmakra, irodalmi sajtóra, közéletre. Autonómia, illeszkedés, öntörvényűség, adaptáció… – elvárásrendek, normák és célrendszerek a hogyanlétben, a megmaradás körül, az elvárások és dacolások miliőjében. De vajon leírható-e a létmeghatározás, korszakos identitás, hovátartozás-választás abban a dimenzióban is, melyben a szavak már nem belülről, a jelentések nem saját körön innen konstruálódnak, hanem kívülről, távolról, próbára tevően. Nem az örök ellenféltől, nem a Szörny és a Szépség viadalában, hanem a fennmaradás és kultúraőrzés intim közegéből. Önmegadás és vállalás, nehéz sors és maradandósággal vegyes akaródzás, csakazértis-másság és bárhováis-kötődés dilemmái között.

Hatalom és cselekvés a politikai antropológia nézőpontjából

A. GERGELY ANDRÁS

A hatalom és a viselkedés, a cselekvés és a politikai természetű rítusok, kultuszok és reprezentációk szemlézésével számos politikatudományi részterület foglalkozik – jobbára érintőlegesen, de szinte sosem az intertextuális összefüggések rendszerében morfondírozva. A viselkedéstudományi, a politikai szimbolizációs és kommunikációs terekben folyó bekebelezési rítusok (befoglalás, inkorporálás, berekesztés, eltolás, kirekesztés, anti-communitas formálás, szakralizálás stb.) a leggyakoribb esetben úgy bánnak (vagy bánnak el) a társadalmi többség cselekvési szertartásaival, hogy mintegy magukba foglalják, eliminálóan kezelik a társadalmi test egészét, (közösségnek nevezve azt, vagy megfosztva ettől a jellegétől), és ráadásképpen még az emberi test konstruktumát is végletes fennhatóság alá vetik, intézményesített mechanizmusokkal alárendelik „a politikainak” nevezett szférák törleszkedéseinek. Sőt, e két szféra közötti mikro-univerzumok keletkezési és átalakulási gyakorlatait, átjárhatósági útvonalait, s nem utolsósorban narratíváit is megkaparintják. Legszimplább példával: midőn a politikai közbeszédben szinte politikai vallásháborús tematizálásba kerül a jobb- és baloldal a kortárs Magyarországon, miközben folytonosan zajlik a hitel- és imázsrombolás, mikor a közéleti mumusképzés lesz úrrá a közgondolkodási-közpolitikai kapcsolatrendben, akkor legfőképpen a „szépek és szörnyetegek” drámai szereposztásaiba kerül át a közbeszéd és a politikai kapcsolatrend megannyi alapszabálya. Ebben a giccsesen klasszikusnak tetsző, ám professzionális ringben kerül szembe a politikai cselekvés és kommunikáció számos szereplője, s valójában a nagyszabásúnak tekintett érdekküzdelmek helyett gladiátor-próbák, sematizált lovagi tornák zajlanak, melyekben a párviadalok és pártviadalom kreatúrái (vagy nemegyszer az emberi test és társadalmi test sémáiba öltöztetett szerephordozók) leggyakrabban olyan szimbolikus politikai mezőbe terelik a szuverén egyén és a társadalmi érdekcsoportok közösségeit, ahol e mikro-univerzum valójában a keletkezés és megsemmisülés, kiszolgáltatottság és konstruálhatóság örök nagy narratívájának témájává válik, mintegy „teremtő” fennhatóságot biztosítva és direkten politikai felügyeletet körvonalazva/legitimálva.

Oldalak