Csizmadia Ervin

Mit kezdjünk Európával?

A hazai politikai elitek mintakövetési és mintaformálási stratégiája

CSIZMADIA ERVIN

Az elmúlt évtizedekben a hazai elitkutatók az elitek szerveződésének és viselkedésének szinte minden szegmensét feltárták, de meglepően keveset foglalkoztak a külső erőtérnek (Európának, a Nyugatnak) az elitek gondolkodására és cselekvésére gyakorolt hatásával. Az elitek ilyen szempontú megközelítésének hiánya már csak azért is feltűnő, mert az elmúlt harminc évben két esetben is látványosan megváltozott az elitek Európa-orientációja (z 1980-as években és az 1990-es évek másodikm felétől). A tanulmány középpontjában e két Európa-kép bemutatása áll, amelyek közül az egyiket (s ezt képviseli a bal- és a liberális oldal) mintakövetőnek, a másikat (s ez jellemzi a kormányzó oldalt) mintaformáló jelzővel illethetjük. A dolgozat bemutatja mindkettő keletkezéstörténetét, illetve kapcsolódását makro- és mikropolitikai motívumokhoz. Ennek keretében a tanulmány kitér arra, miért volt adekvát az 1980-as években a mintakövető álláspont megjelenése, s arra is, hogy az 1990-es évek közepén miért jelent meg a mintakövető attitűd mellett, mintegy annak kihívójaként a mintaformáló Európa-attitűd a jobboldalon. De az elemzés nem csak az elmúlt harminc év folyamatainak dinamikus bemutatását vállalja magára, hanem azt is, hogy rámutasson: a tágabb magyar politikatörténetet is be kell kapcsolnunk, ha meg akarjuk érteni a nyugathoz való elit-viszony tekintetében az elmúlt évtizedek során bekövetkező változásokat. A magyar politikatörténetben mélyen benne rejlik az a réteg, amelyet az elmúlt évtizedben a Fidesz előhozott belőle. Ezzel a réteggel pedig akkor is számolnunk kell, ha azt netán taszítónak találjuk és elvetjük.

Időszemlélet és politikatudomány II.

CSIZMADIA ERVIN

Két részes cikksorozata második részében a szerző a rendszerváltás utáni hazai politikatudomány időszemléletét vizsgálja. Első cikkében megállapította, hogy a nyugati politikatudomány jellemzője volt az elmúlt 60 évben egyfajta „időszemléleti váltógazdálkodás”, azaz a diszciplína képviselői hol a történelmet részesítették előnyben a jelennel szemben, hol a jelent a történelemmel szemben. Az e tanulmányban vizsgált magyar példában nem beszélhetünk váltógazdálkodásról: az elmúlt 30 évben folyamatosan egy jelen-centrikus szemléletmód van jelen, amely a tranzitológiai paradigmát és annak leágazásait fogalja magában. A tanulmány a Fidesz példáján keresztül mutatja be, hogy a mainstream politikatudomány a Fidesz változásait szinte kizárólag csak ebből a perspektívából értékeli, és e miatt keveset tud mondani a Fidesz (és tágabban a magyar demokrácia) elmúlt korszaka változásainak mélyebb, történeti körülményekkel is összefüggő okairól. A szerző önmagát egyértelműen a történeti szemléletmód képviselőjének tekinti és ebből a nézőpontból az elmúlt negyedszázad időszemléleti horizontjának felülvizsgálatát szorgalmazza.

Időszemlélet és politikatudomány

Váltógazdálkodási ciklusok a jelen-centrikus és a történelmi szemléletmód között

CSIZMADIA ERVIN

A kétrészes tanulmány első részében a szerző abból indul ki, hogy a politikatudomány számára izgalmas kihívás az elmúlt 50 év tudományos paradigmáinak áttekintése időszemléleti perspektívájuk alapján. A tanulmány kizárólag az időszemlélet alapján tekinti át az elmúlt 50 évet és emeli ki ebből a korszakból a legfontosabbnak tekintett négy paradigmát: a politikai fejlődést, a tranzitológiát, az új historicizmust és az amerikai politikai fejlődés iskoláját. A dolgozat áttekinti az egyes paradigmák reprezentatív szerzőit és érvelésük legfontosabb elemeit. Az 1960-as és a 80-as évek között a politikatudósok fogékonyak a történelmi szemléletre, hogy aztán a 90-es évektől a 2000-es évek közepéig az értelmezési nézőpont a jelen legyen. Az utóbbi évtizedben viszont mintha ismét növekedne az érdeklődés a történelmi látásmód iránt. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a politikatudományon belül egyfajta váltógazdálkodás mutatható ki a két szemléletmód között, és ennek logikáját célszerű tanulmányoznunk.

Demokratizálódási hullámok és politikai programok. Az 1989 utáni magyar és az 1945 utáni német átmenet összehasonlító perspektívában

Csizmadia Ervin

Egy Kádár-rendszerről szóló összeállításban talán meglepő, hogy magáról a Kádár-rendszerről esik majd a legkevesebb szó. Ez nem azért van, merthogy nem tartom nagyon lényegesnek a Kádár-rendszer sokoldalú megismerését, leírását és a róla való ismereteink növekedését . Ugyanakkor, nem tagadom: úgy látom, hogy a Kádár-rendszer kutatásának csak akkor van érdemi hozadéka, ha azt nagyobb összefüggések kontextusába helyezzük bele. Ilyen nagyobb összefüggésnek tekintem, ha a Kádár-rendszert, illetve annak végső, már nem is igazán hozzátartozó stádiumát, az átmenetet nem önmagában, hanem más demokratizálódási hullámokkal összehasonlítva vizsgáljuk. Erre teszek majd kísérletet ebben a tanulmányban. 

Csizmadia Ervin

politológus, tudományos főmunkatárs, MTA TK Politikatudományi Intézet