2016/4

A gyermeknevelés késő modern kihívásai

BOGÁCS ERNŐ

A tanulmány célja betekintést nyújtani a késő modern kor azon jellegzetességeibe, melyek a gyermekneveléssel kapcsolatba hozhatók. Ennek érdekében a részletes elemzés igénye nélkül kísérletet tesz e sajátosságok feltérképezésére, kihívásként történő azonosíthatóságukra, a nevelés mibenlétének körülírására, a személyiségformálásként meghatározható nevelés okán az identitás és self, valamint azok kialakítása és kibontakoztatása témakörének bemutatására, és végül bevezetést adni a kihívásokra adható válaszok problematikájába.

KULCSSZAVAK: késő modern kor, individualizáció, relativizmus, autonómia, identitáskrízis, progresszív pedagógia, értékközvetítés

Szerkesztői előszó

A METSZETEK Társadalomtudományi folyóirat 5. évfolyamának 2016. évi 4. tematikus számában széles értelemben a gyermekek és fiatalok társadalmi helyzetével, a gyermek- és ifjúságpolitika, jólét és védelem témakörével foglalkozunk hazai és nemzetközi perspektívában. A tematikus szám elméleti megalapozottságú, illetve kutatási eredményeket bemutató tanulmányokból áll.

A szerzők különböző perspektívából foglalkoznak a gyermekek és fiatalok helyzetével. A gyermekek és az ifjúság ügye egyfelől a társadalmi szolidaritás kifejeződése a családok támogatásán keresztül, másfelől a társadalmi önérdek megjelenítése, hogy a felnövekvő generáció tagjaira a jövőbe való befektetésként tekintünk-e.

Oldalak