Beköszöntő

Egy új folyóirat alapítása örömteli esemény és felelősségteljes vállalkozás is egyben. Jelen esetben a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének közössége eddigi tudományos munkásságára alapozva döntött úgy, hogy elindítja a METSZETEK című, online társadalomtudományi folyóiratot. Egy olyan fórumot szeretnénk kialakítani, működtetni, ahol a tág értelemben vett társadalomtudomány a szociológiától, a szociálpolitikán, a politikatudományon, a közgazdaságtudományon át a néprajzig, a történelemig és az antropológiáig együtt és egymás mellett jelenhet meg, reflektálva egymás teljesítményeire, eredményeire. Úgy gondoljuk, hogy manapság, az információk túláradásának a korában, amikor a figyelem a legszűkebb keresztmetszetté kezd válni, egyre nagyobb szükség van arra, hogy a rokon- és társtudományok művelői tudjanak arról, mi történik körülöttük, a szűk szakmai határokon kívüli tudományos világban. 

Folyóiratunk tehát a nyitottság, a tudományos kíváncsiság és a minőség elve jegyében szerkesztődik. Szeretnénk olyan műhelyt teremteni, amely egyszerre teremt lehetőséget az új eredmények közzétételére, a szakmai viták lefolytatására, a tudományos utánpótlás nevelésére, az élő tudományos párbeszédre és kapcsolattartásra. A természetesen adódó lokális elkötelezettség mellett szeretnék, ha lapunk a magyar társadalomtudományosság országosan is ismert fórumává válhatna. Bízunk abban, hogy – az olvasói szokások változásaihoz igazodva, csak online formában megjelenő - folyóiratunk felkelti a szűkebb és tágabb szakmai közvélemény, a társadalomtudományi kérdések iránt érdeklődő olvasóközönség figyelmét.

a Szerkesztőség

2012 június hava

 

Közelkép

Kezdőkör

Nyitott szemmel

Balogh László Levente: Posztdemokrácia? Bihari Sára - Csernaburczky Zsófia– Dobos Mária – Farkas Attila – Kósa Rita Diána – Szeder Dóra Valéria: A munkáslét és emlékezete Ózdon Nagy Péter: A növekvő életszínvonal „kompromisszumai” a Kádár-kori Budapesten
Horváth Sándor: Két emelet boldogság - mindennapi szociálpolitika a Kádár-korban
Budapest, Napvilág Kiadó, 2012. 266 oldal

 

Czibere Ibolya: Elitértékek és elittudat nemek szerinti jellemzői a magyarországi elitek körében Galán Anita: Játék vagy függőség? A játékszenvedély veszélyeztette ifjúság
Fényes Hajnalka: A felsőoktatásban tanuló férfiak hátránya a társadalmi (iskolai) mobilitásban, a kétciklusú képzés bevezetése után Szabó Anita: Az integrációs folyamat megvalósulása egy szabolcsi településen
Murányi István - Sipos Flórián: Nemzeti radikálisok tekintélyelvűsége: szociális dominancia orientáció és ellentörténelem   Valuch Tibor: Munkáskönyv
Kuczi Tibor: Munkásprés – a munka kikényszerítésének története az ipari forradalomtól napjainkig
Budapest, L’Harmattan-Jelenkutató Alapítvány, 2011. 309 o.
Nagy Levente: Az egyenlőségről (Történeti megközelítésben)

 

Címkék: