Metszetek - Társadalomtudományi folyóirat

2014/3. szám

Hatalom és cselekvés a politikai antropológia nézőpontjából

A. GERGELY ANDRÁS

A hatalom és a viselkedés, a cselekvés és a politikai természetű rítusok, kultuszok és reprezentációk szemlézésével számos politikatudományi részterület foglalkozik – jobbára érintőlegesen, de szinte sosem az intertextuális összefüggések rendszerében morfondírozva. A viselkedéstudományi, a politikai szimbolizációs és kommunikációs terekben folyó bekebelezési rítusok (befoglalás, inkorporálás, berekesztés, eltolás, kirekesztés, anti-communitas formálás, szakralizálás stb.) a leggyakoribb esetben úgy bánnak (vagy bánnak el) a társadalmi többség cselekvési szertartásaival, hogy mintegy magukba foglalják, eliminálóan kezelik a társadalmi test egészét, (közösségnek nevezve azt, vagy megfosztva ettől a jellegétől), és ráadásképpen még az emberi test konstruktumát is végletes fennhatóság alá vetik, intézményesített mechanizmusokkal alárendelik „a politikainak” nevezett szférák törleszkedéseinek. Sőt, e két szféra közötti mikro-univerzumok keletkezési és átalakulási gyakorlatait, átjárhatósági útvonalait, s nem utolsósorban narratíváit is megkaparintják. Legszimplább példával: midőn a politikai közbeszédben szinte politikai vallásháborús tematizálásba kerül a jobb- és baloldal a kortárs Magyarországon, miközben folytonosan zajlik a hitel- és imázsrombolás, mikor a közéleti mumusképzés lesz úrrá a közgondolkodási-közpolitikai kapcsolatrendben, akkor legfőképpen a „szépek és szörnyetegek” drámai szereposztásaiba kerül át a közbeszéd és a politikai kapcsolatrend megannyi alapszabálya. Ebben a giccsesen klasszikusnak tetsző, ám professzionális ringben kerül szembe a politikai cselekvés és kommunikáció számos szereplője, s valójában a nagyszabásúnak tekintett érdekküzdelmek helyett gladiátor-próbák, sematizált lovagi tornák zajlanak, melyekben a párviadalok és pártviadalom kreatúrái (vagy nemegyszer az emberi test és társadalmi test sémáiba öltöztetett szerephordozók) leggyakrabban olyan szimbolikus politikai mezőbe terelik a szuverén egyén és a társadalmi érdekcsoportok közösségeit, ahol e mikro-univerzum valójában a keletkezés és megsemmisülés, kiszolgáltatottság és konstruálhatóság örök nagy narratívájának témájává válik, mintegy „teremtő” fennhatóságot biztosítva és direkten politikai felügyeletet körvonalazva/legitimálva.

„Az asszonyok történetének megírásáról elfeledkezett még a történelem is”

A nőtudomány útja az intézményesülésig

CZIBERE IBOLYA

Van-e a nőknek történelmük? Ez a kérdés eredetileg a Scott (2001a) által szerkesztett kötet címadó kérdéseként jelent meg, amely ráirányította a figyelmet a feminista történettudományban a nők és férfiak, valamint a nők és nők közötti különbségek problémáira és ezek ábrázolási formáira. A feminizmus – hosszú történetisége folyamán – ezen különbségek ellentmondásos következményeivel küszködik, melynek alapja, hogy a feministák egyfelől tagadják azt az elképzelést, hogy a nők egyetlen, közös biológiai tulajdonságokon alapuló csoportot alkotnak. Érvelésükben az anatómia nem jelent sorsszerű elrendeltetést, „az elmének, a léleknek, a polgárnak nincs neme”. Másfelől nemzeti és nemzetközi politikai mozgalmakat indítottak a tanuláshoz és a munkához való jogért, a szavazójogért és a reprodukciós jogért arra hivatkozva, hogy összeköti őket „valami”, hogy a nőket nem csupán a kirekesztettség közös tapasztalatai határozzák meg, hanem a hasonló társadalmi és lélektani „feminin” tulajdonságok is. A feministáknak az a törekvése, hogy felfedezzék a nőket a történelemnek, messzire vezető, összetett és ellentmondásos folyamat. Az azonosság-különbözőség rejtélye feszül benne, amellyel a feministák már régóta szembesülnek, amikor a férfiakkal való egyenjogúság mellett érvelnek. A nők helyzetének javítását célul kitűző történészek évszázadokon át kutatták a múltat annak érdekében, hogy kortól és céltól függően példaadó személyeket találjanak, tudós nőket, írónőket, művésznőket, politikusnőket. 

Vidéki kultúra, helyi közösség és lokális identitás

A kulturális örökség szerepe a lokális identitásépítésben és a helyi közösségfejlesztésben Hajdúdorogon és Hajdúhadházon

CSURGÓ BERNADETT – SZATMÁRI ANITA

Az elmúlt évtizedekben a magyar vidék számos változáson ment keresztül. Az európai vidékfejlesztési rendszer hazai megjelenésének hatására, amely a területi egyenlőtlenségek felszámolásának fő eszközének a helyi gazdasági, társadalmi és kulturális erőforrások feltárását és felhasználását tekinti, a magyar vidéki területeken is egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg a helyi erőforrások felhasználására és értékké tételére alapuló fejlesztési stratégiák, programok, kezdeményezések. Ez pedig azt eredményezi, hogy a különböző kulturális régiók valamint az egyes települések széleskörű ön-promóciója és a lokális identitás újraértelmezése egyre fontosabbá válik a magyar vidéki településeken, amely hatással van a helyi közösségek szerveződésére és a lokális identitás formálódására is.

A tanulmány alapvetően a közösségi programokra fókuszálva Hajdúdorog és Hajdúhadház esetén keresztül arra keresi a választ, hogy a helyi kulturális értékek és hagyományok hogyan járulnak hozzá a helyi identitás újraértelmezéséhez, megújításához és ezek hogyan jelennek meg a helyi közösségi életben. A tanulmány alapját képező kutatás a helyi kulturális szereplőkkel készített féligstrukturált interjúk alapján azt vizsgálta, hogy a helyi kulturális örökség hogyan járul hozzá a helyi identitás és a térség imázsának átalakulásához és ez milyen változásokat eredményez a helyi közösségfejlesztésben. Kik a kulturális örökség újrafelfedezésének és hasznosításának legfontosabb szereplői? Melyek a kulturális örökség felhasználásának fő motivációi? A tanulmány célja, hogy a két települési esettanulmány elemzésének segítségével feltárja, hogy a lokális kulturális örökség elemek milyen közösségi programokat generálnak és ez hogyan hat a helyi közösségre és identitásra.

Az arányosságról a 2014-es parlamenti választás után

KOVÁCS LÁSZLÓ IMRE – STUMPF PÉTER BENCE

A magyar választási rendszer 2011-es átalakítása során a szisztéma vegyes jellegének megtartása mellett jelentős változások történtek a mandátumallokációs mechanizmusban. A korábbi 386-ról 199-re csökkent a parlamenti létszám, a 176 egyéni kerületből 106 lett, megszűntek a területi listák és az önálló kompenzációs lista, a választás egyfordulóssá vált. Az új szisztéma vizsgálata során szűk egy évvel a választások előtt azt a hipotézist állítottuk fel, hogy a rendszer aránytalanságra való hajlama a korábbihoz képest növekedett. Ezt a feltételezést egy, az akkor aktuális közvélemény-kutatási eredmények alapján kalkulált bemeneti adatokkal feltöltött, modell segítségével ellenőriztük. Ezek az előzetes számítások igazolták a hipotézist, a kapott eredmények alapján számított arányossági mutatók rendre magasabbak voltak, mint a korábbi választási években. A kialakult aránytalanság forrását keresve a modellben három belső és egy külső tényezőt azonosítottunk. A belső tényezők: 1. az egyéni és listás mandátumok arányainak megváltozása, 2. a győztesnek járó "premizáció" bevezetése, 3. az önálló kompenzációs lista megszüntetése. Külső – a mandátumallokációs mechanizmuson kívül eső – tényezőként a pártok erőviszonyainak országos és kerületi szintű alakulását határoztuk meg. Az itt ismertetett, már nem fiktív, hanem a 2014-es valós adatok alapján készült modellszámítások alátámasztják azt a feltételezést, hogy az általunk kiemelt három elem valóban növeli a rendszer aránytalanságra való hajlamát, ennek mértéke pedig – mint minden esetben – jelentősen függ a negyedik, külső tényező alakulásától.

Képviselet és arányosság

NAGY LEVENTE

A „képviselet”, számos alapvető politikai fogalomhoz hasonlóan poliszemikus, plurális jelentéssel bíró fogalom. Jelentése összetett, akár önmagában vizsgáljuk, akár olyan szópárosításokban próbáljuk értelmezni, mint képviselő - képviselt, vagy képviselet - megbízás. Jelentősége elvitathatatlan, a demokráciaelméletek számára nélkülözhetetlen. Nem véletlen, hogy többen foglalkoztak a kérdéssel, és az sem meglepő, hogy a fogalom számos szempont és csoportosítás mentén értelmezhető. A képviselet teljes elemzésére nem kerül sor jelen írásban, de érdemesnek vélem a kifejezéssel kapcsolatos néhány kérdés rövid bemutatását, elsősorban azért, mert a demokratikus politikai berendezkedés keretein belül a polgárok elvárják és természetesnek veszik a képviseleti kormányzást, amely a maga rendjén szorosan kapcsolódik a részvétel és az arányosság problematikájához. A számos megközelítésből, értelmezésből, és a fogalom jelentésvariációiból úgy tűnik, kiemelhető az az általános megállapítás, hogy a képviselet (bizonyos értelemben „re-prezentáció”) ténylegesen jelen nem lévő dolog (tárgy, személy, jellem, gondolat, akarat, érdek, stb.) valamilyen formában és mértékben történő megjelenítése (Pitkin 1967: 8-9). A „jelenlevés” és a „jelen - nem - levés” kettőssége eléggé paradoxonnak tűnhet, s akár misztikussá is teheti a képviselet fogalmát, de ha a szóban forgó dolog „jelenlétét” nem tényeleges értelemben vesszük, a rejtély feloldható.

A későmodernitás francia koncepciói a hazai ifjúság-, oktatás-, családszociológiai kutatások tükrében

TAKÁCS ERZSÉBET

Jelen tanulmány a Modernizáció a rendszerváltozás utáni Magyarországon c. OTKA-kutatás részeredményét ismerteti. E kutatás célja a rendszerváltás utáni társadalmi folyamatok értelmezése a modernizáció perspektívájából. Előzetesen összegeztük azokat a modernizációelméleti igénnyel fellépő – itthon kevésbé ismert – angolszász és francia társadalomkoncepciókat, melyek segítségével az elmúlt húsz-huszonöt évben született hazai szociológiai kutatások eredményei a modernizáció perspektívájából újraértelmezhetőek (Rényi – Sik – Takács 2014). Az itt olvasható tanulmány a feldolgozott elméletek hazai kontextusban releváns aspektusaira koncentrál az ifjúság-, az oktatás- és a családszociológia vonatkozásában. Kiinduló problémaként az ifjúsági munkanélküliség, az iskoláztatási és munkavállalói gyakorlat radikális átalakulásának kérdéskörét határoztam meg. Arra voltam kíváncsi, hogy a nyugati elméletek megközelítései felől hogyan ragadható meg a fenti problémakör a rendelkezésre álló hazai empirikus vizsgálatok segítségével, a szocializáció különböző kereteit – család, iskola, munkahely, barátok – vizsgálva. Természetesen tudatában vagyok, hogy e tanulmány nem képes áttekinteni az elmúlt 25 év összes kutatását e három aldiszciplínára vonatkozóan. (Például számos kapcsolódó terület – devianciák, vallás, szabadidő, egészségszociológia – nem, vagy csak érintőlegesen szerepel.) A felhasznált hazai kutatásokat elsősorban a kortárs nyugati szakirodalmat leginkább foglalkoztató tematikák – identitásépítés, sokrétű szocializáció, autonómia, szingularizáció, projekt-kapitalizmus, intézmények hanyatlása, szerepzavar, anómia, az egyén fragilizációja – mentén válogattam össze, másodsorban próbáltam a hozzáférhető legfrissebb kutatási eredményeket felhasználni.

A Princip-kultusz és ami utána következik

ERIC BECKETT WEAVER

Az 1935-ben kiadott kollektív emlékezetről szóló könyv egyik legizgalmasabb részében a francia szociológus Maurice Halbwachs megjegyzi, hogy az emlékezetünk ugyanúgy változik, ahogyan megváltozik a jelen hangulatunk vagy álapotunk – mégpedig azért, hogy a jelenünk a múltunkkal összhangban legyen, és ez a harmónia a ránk nehezedő (szintén változó) társadalmi elvárásokkal és helyzettel is kialakuljon. „A társadalom” – jegyezte meg Halbwachs – „időnként nemcsak arra kötelezi az embert, hogy felelevenítse gondolatban a már megtörtént eseményeket, hanem arra is, hogy az eseményeket átfesse, lerövidítse, vagy kiegészítse úgy, hogy bármennyire is biztosak vagyunk abban, hogy az emlékeink pontosak, olyan presztízzsel ruházzuk fel őket, amellyel a valóság nem rendelkezett.” (Halbwachs 1992: 51)

Ez a gondolatmenet nem ismeretlen az antropológia előtt. Halbwachs kortársa, a brit antropológus, Arthur Maurice Hocart több tanulmányban kimutatta, hogy milyen összhang van a társadalmi hitek vagy rítusok és az adott társadalom sajátos történelmi narrativája között Halbwachs másik kortársa, az antropológus Lord Raglan, odáig fejlesztette az elméletet, hogy megmutatta: mennyire hamis az angol társadalom jó néhány történelemértelmezése/sztorija (pl. a britek angol-szász származása), és ugyanakkor mennyire hiábavaló rámutatni erre a hamisságra (Raglan 1936). Ezeket a hiedelmeket megingathatlan tényként fogadták az akkori britek, hiszen ezek a hamis történelmi narratívák egyfajta összhangot teremtettek a jelen és a múlt között. Ez a felismerés most is érvényes. Mióta az antropológia a folyamatos változásban lévő társadalmakkal foglalkozik, kénytelen azt is felismerni, hogy a változások a valamikor állandónak hitt múlt-felfogásra és emlékezetre hatnak. Így van ez a törzsi társadalmakkal, és a mi „modern” társadalmunkkal is.

Social Action and the Power of the Irrational

ÁGNES HORVÁTH

At the intersection point of social and cultural anthropology, comparative politics and classical political philosophy we can situate a particularly important aspect of political modernism, the inspiration behind and effect mechanism of a certain irrationalism that is extended into the heart of the modern idea of political action and power. This modern reappearance of irrationality is not without precedents and historical background, but it only became a dominant feature of the modern condition. Modernity, on the one hand, is a pure fantasy world, with no connection to reality; even more, it is based on a deliberate escape from and rejection of reality that nevertheless is projected as being ‘more real’ than reality itself. However, on the other hand, alternating with utopian delusions it always manifested a very subtle receptivity, a keen apprehension of rational thinking; so much so that actual according to the modern phantasy world also pretends to be rational action itself. The apparent contradiction can be resolved by pointing out that both these are rooted in irrationality, in the alienation from existing bonds or the real, expressed by the incommensurable. 

Autonomy and Marginality

GERGŐ PRAZSÁK

We have conducted several researches on values among different deviant groups with the students of Interdisciplinary Social Research Doctoral Program Faculty of Social Sciences of Eötvös Loránd University. Zsolt Nagy works with convalescent alcoholics, Marcell Miletics with homeless people, and Enikő Bódis with prostitutes. In this thesis we focus on the research we have conducted among prostitutes and homeless people. We compare their values to the value system of homeless people. We consider it important, because according to our analysis the value ofself-direction (autonomy) isesteemed highly in both of these groups.

We used Schwartz’s value test as a quantitative method. With the help of the test we compare the value systems – or as Schwartz puts it: the ‘culture’ – of different deviant (marginal) and non-deviant groups. First, we would like to interpret our hypothesis, the applied theories and methods, then, we will explain the results of the quantitative research.

A birtokrekonstrukciós módszer lehetőségei a magyar mezőgazdaság birtok- és földhasználat szerkezetének a kutatásában

KOVÁCH IMRE

A földkárpótlás és privatizáció 1990 után, majd a földbirtok és földhasználat koncentráció nagymértékű felerősödése jelentős változásokat eredményezett a magyarországi mezőgazdasági termelésben (Kovách 2012, Kovács 2007). A piacra és önellátásra termelés kettőssége változó formákban és arányokban ugyan, de túlélte a radikális agrárszerkezeti változásokat. Még egy évvel az európai uniós tagság elnyerése után is a teljes- és részidős piacon értékesítő, és a kizárólag önellátásra termelő mezőgazdasági egységek száma megközelítően hasonló volt (KSH). 2000 és 2010 között az egyéni gazdaságok száma negyven százalékkal csökkent (AMÖ 2010).  400 000 kisebb családi gazdaság került ki a mezőgazdasági cenzusból vagy fejezte be az agrártermelést, de a nagyrészt vagy egészében önellátásra termelő gazdaságok aránya 60 százalék volt még 2010-ben is (AMÖ 2010).

A háztartások önellátásra termelésének a magas aránya Albert és Kohler szerint az Európai Unió új tagállamaiban mindenhol magas (Albert és Kohler 2008). Jehlicka és Smith (2010) mutatták ki, hogy az új tagállamok lakosságának 38-51 százaléka termel élelmiszert saját fogyasztásra. A szerzőpáros szerint a saját fogyasztású élelmiszer termeléséhez kapcsolódó tevékenységformák nem csak a szegény néprétegek túlélési stratégiáinak, a gazdasági kényszereknek, a szocializmus élelemhiányának és a hagyományoknak a következményei, hanem a magasabb státuszú, városi családok is egyre inkább motiváltak a biztos forrásból származó és egészségesebbnek tekintett élelmiszer előállításában és a hobbicélú gazdálkodásban.

Pages